A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek

Forrás: Shutterstock -
PMS életkor tünet premens2023 ingerlékenység
PMS-nek, azaz premenstruális szindrómának nevezzük azon tünetek összességét, amelyek a menstruáció előtt 7-10 nappal jelentkeznek, és a vérzés kezdete után 1-2 nappal maguktól megszűnnek. Számítunk rá, mégis váratlanul ér, hiszen ennek következtében szinte teljesen kifordulunk magunkból. A PMS a fogamzóképes korú nők 75 százalékát érintheti, 20-40 százalékuknál pedig kellemetlen tünetek is jelentkeznek.

Sok nő tapasztalta már élete során, hogy a menstruációt megelőző napokban nem érzi jól magát. Ilyenkor azt mondják ránk, hogy hisztisek vagyunk, pedig a PMS sokkal több, mint hiszti. A premenstruális szindróma tünetei nagyon sokfélék lehetnek, kialakulásának oka pedig az, hogy a szervezetben megbomlik a menstruációs ciklust vezérlő hormonok egyensúlya. Ezeken a napokon jellemző tünet lehet a mellfeszülés, a fejfájás, az alhasi görcs, a labilis hangulat, a túlérzékenység, az ingerlékenység, a koncentrációs nehézség, a tartós rosszkedv, de gyakori a farkaséhség, a cukor iránti sóvárgás és a szexuális vágy csökkenése is. A PMS azoknál a nőknél is jelentkezhet, akik korábban méheltávolításon estek át, de maradt legalább egy működőképes petefészkük. A PMS „öröklődhet" is, azok a nők hajlamosabbak lehetnek rá, akiknek az édesanyja vagy a nővére is szenved ettől. A panaszok az életkor előrehaladtával és a stresszes életmóddal erősödhetnek.

A PMS a fogamzóképes korú nők 75 százalékát érintheti, 20-40 százalékuknál pedig kellemetlen tünetek is jelentkeznek. Forrás: Shutterstock

A PMS tünetei az egyes életszakaszokban is eltérhetnek, mutatjuk, hogyan:

  • 20-as évek: Szakértők szerint a PMS tünetei a fogamzóképes életszakasz elején és a végén a legerősebbek. A 20-as éveik elején a nők jellemzően kevesebbet alszanak, rendszertelenül étkeznek, és gyakrabban isznak alkoholt, mint idősebb társaik. Ezek a szokások felerősíthetik a PMS tüneteit.
  • 30-as évek: A 30-as nőknél általában kevesebb PMS-tünet jelentkezik. Ennek oka lehet az is, hogy a legtöbb nő ebben az életszakaszban vállal gyermeket, a terhesség és a szoptatás pedig enyhíti a tüneteket. Sajnos, amint visszatér a menstruáció, a PMS-tünetek is újra jelentkeznek, ellentétben a cikluszavarral, ami a szülést követően általában rendeződik. Az is előfordulhat, hogy a tünetek erősödnek azoknál a nőknél, akik abbahagyták a fogamzásgátlót. A gyógyszer elhagyása hormonális változásokat okoz.
  • 40-es évek: A 40-es éveikben járó nőknél a premenopauza (a menopauza előtti 5-10 év) idején megint erősödhetnek a panaszok. Ez összefügg azzal is, hogy a csökkenő hormonszint miatt rendszertelenné válik a menstruáció.

A PMS kellemetlen tüneteit életmódváltással enyhíthetjük. Fontos, hogy rendszeresen mozogjunk, csökkentsük a szénhidrátbevitelt, törekedjünk a stresszmentes mindennapokra, kerüljük a dohányzást, az alkoholt és kávézzunk kevesebbet. Vannak már olyan hormonmentes, gyógynövénykivonatot tartalmazó készítmények, amelyek segíthetnek a tünetek enyhítésében.

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária Bt. támogatta.

Hirdetés

A Premens vény nélkül kapható, barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.