Ha a tükörbe nézve fekete háromszögeket látsz a fogaid között, az lehet ártatlan esztétikai hiba is, de komoly bajokat is jelezhet. Egy fogorvos elárulta, mi okozhatja a problémát, mely mögött akár fogágybetegségek is meghúzódhatnak. 

A fogak között kialakuló vagy genetikailag eleve meglévő rések ugyan nem feltétlenül utalnak problémára, sok esetben mégis betegségre utaló jelek lehetnek. Dr. Abdul Azizi, a Harley Private Dentist Clinic vezető fogorvosa azt mondta, hogy a fekete háromszögnek tűnő hézagok összefüggésbe hozhatók ínybetegségekkel vagy az íny recessziójával is.

„Nem feltétlenül a rossz szájhigiénia jele, mivel különböző tényezők, köztük a genetika és a fogak alakja, hozzájárulhatnak fejlődésükhöz. Azonban beleragadhatnak az ételmaradékok, és így befolyásolhatják a szájhigiéniát és esztétikát, ami fogorvosi figyelmet igényelhet kozmetikai vagy preventív okokból” — mondta el a fogorvos az Expressnek.

A fogak közötti rések nem feltétlenül okoznak problémát, de okozhatják fogágybetegségek isForrás: Shutterstock

Dr. Azizi felsorolt néhány lehetséges okot, ami okozhatja az úgynevezett fekete háromszögeket.

1. Fogíny sorvadása

Az íny recessziója akkor következik be, amikor a foggyökereket általában borító ínyszövet elkezd visszahúzódni, szabaddá téve a foggyökér egy részét. Dr. Azizi azt mondta: „Ez rést vagy fekete háromszöget hozhat létre a fogak között”.

2. Csontvesztés

A fogágybetegség a fogak körüli csonttámasz elvesztéséhez vezethet, ami azt eredményezheti, hogy az íny elhúzódik a fogaktól, szabad tereket hagyva.

3. A fog alakja és mérete

Mind a méret, mind a forma, mind az elrendezés eltérései hézagokat vagy fekete háromszögeket hozhatnak létre, különösen akkor, ha a fogak nincsenek tökéletesen egymás mellett.

4. Életkorral összefüggő változások

Ahogy öregszünk, az ínyszövetben és a csontsűrűségben bekövetkező változások hozzájárulhatnak a fekete háromszögek kialakulásához.

5. Fogszabályozás

Egyes esetekben a fogszabályozó kezelések, mint például a fogszabályzók vagy az igazítók, megváltoztathatják a fogak helyzetét, és kis hézagokat vagy fekete háromszögeket hozhatnak létre.