új élet projekt időjárás albert kinga futás labor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kingát a Life.hu sztárszerzőin túl számos hasznos, okostelefonos alkalmazás is segíti a célja elérésében. 

1. Kinga egyik kedvenc alkalmazása a Futótárs, amit előszeretettel használ minden egyes futóedzésén, sőt, a Telekom Vivicitta futóversenyen is segítségére lesz. Nem csoda, hogy megkedvelte a nemrégen megjelent alkalmazást, hiszen ezt kifejezetten futók részére fejlesztették ki. Nemcsak a megtett kilométereket számolja, de hasznos tippekkel is ellátja a futókat. Sőt, különböző edzésterveket is felkínál azoknak, akiknek némi fogódzkodóra van szükségük. Az pedig, hogy ezzel az alkalmazással zenét is hallgathatunk futás közben, már csak hab a tortán. Androidos készülékre letöltheted ITT, iOS-re pedig ITT.

Forrás: Thinkstock

2. Kinga gyakran használja az EzZsír! elnevezésű alkalmazást is, ami a megfelelő étkezéseihez nyújt nagy segítséget. Habár Kingának fogyókúráznia nem kell, mégis hasznos segítséget nyújt az alkalmazás neki abban, hogy a kemény edzések mellett megfelelő kalóriabevitellel támogathassa a szervezetét. Különböző étrendek is összeállíthatók itt, illetve folyamatosan jelzi az alkalmazás azt is, hogy mennyi kalóriát égetünk egy az egyes sporttevékenységek űzésével.

3. Az Origo időjárás alkalmazása abban van Kinga segítségére, hogy napról napra tudja: milyen idő várható – ennek kapcsán tudja ugyanis eldönteni, hogy mikor választ szabadtéri futóedzést és mikor megy inkább zárt helyre edzeni, például uszodába. Androidos telefonra letöltheted ITT, iOS-re pedig ITT.

4. Mivel Kinga nemrégen gyógyult fel a mellrákból, rendszeresen kell kontrollvizsgálatokra járnia. A laborleletek sajátos nyelvezetét azonban nehéz megérteni, ezért Kinga olykor a Laborlelet alkalmazást is beveti: itt a vérvétel és a vizeletvizsgálat után az egyes értékeket tudja elemezni. Androidos telefonra letöltheted ITT, iOS-re pedig ITT.

Flashmob-meglepetés Budapestenhttp://www.life.hu/ujelet/kinga/20140409-flashmob-meglepetes-budapesten-kinga-a-mellrak-ellenes-vilagnap-alkalmabol.htmlHirtelen csoportosulás okozott meglepetést az Aréna Plázában. Az arra sétálók először nem tudták mire vélni a történéseket. A táncosok a rákellenes napon a szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel a figyelmet. „Kezedben a sorsod” lett a tánc szlogenje, nem véletlenül. KingaFotó: Hámori Zsófia/Life.huKinga kész a kihívásrahttp://www.life.hu/ujelet/kinga/20140407-kinga-kesz-a-kihivasra.htmlLassan véget ér a hosszú felkészülési időszak – Kinga a Vitalteam szakértői szerint is meglepően eredményes munkát végzett. Néhány nappal a Telekom Vivicitta futóverseny rajtja előtt Gajdos Tamás és Kropkó Péter mozgáskoordinátoroknak már nem is a 10 km teljesíthetőségéről kellett őt meggyőzniük, inkább csak a "finomhangolással" foglalkoztak. KingaFotó: Hámori Zsófia/Life.huÍme, a nagy visszatérő!http://www.life.hu/ujelet/kinga/20140328-ime-a-nagy-visszatero-kinga-tovabb-edz-hogy-sikeresen-teljesitse-a-vivicitta-egyik-tavjat.htmlKinga visszatért! A kétgyermekes, rákból felgyógyult anyuka tovább folytatja a felkészülést. Íme, ez történt vele ezen a héten. Kinga--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.