Erő és hatalom: a berlini olimpia szimbolikus épületei

stadion Hitler olimpiai játékok olimpia Németország Berlin épület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 1936-os, XI. nyári olimpiai játékok helyszíne sokáig kétséges volt: a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1933-as hatalomra jutásának hatására a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis fontolóra vette, hogy megfosztja Berlint az olimpia rendezés jogától. Olimpiai helyszíneket bemutató sorozatunk újabb része következik.

Mivel végül a német kormány ígéretet tett arra, hogy tiszteletben fogják tartani az olimpiai szabályzatot, és a német származású üldözöttek részére is lehetővé teszik a játékokon való részvételt, a NOB végül meghagyta Berlinnek a rendezési jogot.

1936. augusztus 1. és 16. között 49 nemzet közel 4000 sportolója küzdött a győzelemért. És bár a németek lettek a legeredményesebbek, ironikus módon a náci Németországban megrendezett olimpia legnagyobb sztárja Jesse Owens, amerikai színes bőrű atléta volt.

Jesse Owens négyszeres olimpiai bajnok lett az 1936-os berlini olimpián Forrás: AFP/Corr

Sánc állott, most kőhalom

1992. április 6-án a boszniai szerb hadsereg körülzárta Szarajevót, amivel megkezdődött a város 1995 októberéig tartó ostroma, az olimpiai létesítmények nagy részéből pedig a Jugoszláv Néphadsereg katonai állásai lettek, ahonnan éveken át lőtték Szarajevót. A létesítmények egy része az enyészeté, másik része a háború áldozata lett. Nézd meg, hol rendezték Kelet-Európa első téli olimpiáját.

Ami az olimpia épületeit illeti: a kiváló rendezésnek köszönhetően a németek az addigi legjobb olimpiával rukkoltak elő, és a központi berlini stadion is igen impozánsra sikeredett.

Nyitó ceremónia a XI. nyári olimpiai játékokon, Berlinben Forrás: AFP

Hitler célja kifejezetten az volt, hogy a modern, grandiózus stadion felépítése a Harmadik Birodalom nagyságát és erejét fogja szimbolizálni.

Az épület eredeti befogadóképessége 110 ezer ember volt, és még egy VIP-szektorral is rendelkezett, Hitler és meghívottjai számára. A hatalmas létesítmény a második világháború viszontagságait is relatív épségben átvészelte, olyannyira hogy egy 2002-es átépítés után 2006-ban a futball-világbajnokság helyszínéül is szolgált.

A berlini olimpiai stadion 2005-ben Forrás: AFP/John Macdougall
Forrás: Wikipédia

A központi stadion mellett az olimpiai falu is a berlini nyári játékok egyik büszkesége lett, ugyanis

ez volt ez első kimondottan a cél érdekében épített olimpiai falu.

A sportolók számára készült szállások Forrás: AFP/John Macdougall
Ebben a szobában lakott Jesse Owens az olimpiai játékok alatt Forrás: AFP/John Macdougall

Az olimpia többi épülete – a központi stadionnal ellentétben – ma már nincs túl jó állapotban. Mivel további hasznosításukkal nem foglalkoztak, az építményeken az enyészet lett úrrá.

A Hindenburg-ház Forrás: AFP/John Macdougall

Forrás: AFP/John Macdougall

Forrás: AFP/John Macdougall

Az uszoda Forrás: AFP/John Macdougall

Forrás: AFP/John Macdougall

Forrás: AFP/John Macdougall

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.