Mesterséges intelligenciájú bébiszittert akar Zuckerberg

Forrás: AFP/- -
asszisztens mesterséges intelligencia Mark Zuckerberg intelligencia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Marvel-filmhős, Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló "i-komornyik" létrehozását tűzte ki idei céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a gyereke körül, a háztartásban és a munkájában is.

A népszerű közösségi oldal vezetője évente áll elő új személyes tervekkel, a mesterséges intelligenciájú komornyik ötletét is egy Facebook-posztban osztotta meg követőivel. "Úgy képzeljétek el, mint Jarvist, a Vasemberből" - festette le közelebbről a tervet vasárnap a Marvel-film intelligens számítógépes rendszerére célozva.

Forrás: AFP/-

Zuckerberg először tanulmányozni szeretné a már létező technológiákat, aztán elkezdené tanítani az asszisztenst, úgy, hogy felismerje gazdája hangját, majd megértse azt is, amit mond, és így képes legyen kezelni házában bizonyos dolgokat, mint például a világítást, a fűtést vagy éppenséggel a zenegép be- és kikapcsolását. Sőt, akár a gyermeke körüli teendőkben is segíthesse - írja a Mirror.

Arra is szeretné megtanítani, hogy felismerje a becsengető látogatókat, és a barátait be is engedje. Emellett a munkájához is igénybe venné a képességeit. A Facebook-vezér az elmúlt években célként tűzte ki maga elé, hogy havonta elolvasson két könyvet, és azt is, hogy megtanuljon mandarin nyelven.

Károly herceg még sosem cserélte ki unokái pelenkáját - Intim vallomáshttp://www.life.hu/csalad/20151230-karoly-herceg-meg-sosem-cserelte-ki-unokai-gyorgy-es-sarolta-pelenkajat.htmlIgazán meglepő dolgot osztott meg a minap a nagyközönséggel Károly herceg, aki elárulta: több nagypapával ellentétben, ő sosem cserélte ki unokái, Sarolta hercegnő és György herceg pelusát. Család--Gyönyörű nagylány lett Liptai Claudia és Gesztesi Károly gyermekéből, Pankábólhttp://www.life.hu/csalad/20151230-gesztesi-panka-gyonyoru-nagylany-lett.htmlSzinte a lélegzetünk is elakadt Liptai Claudia legújabb fotójától, melyet magáról és Gesztesi Károllyal közös gyermekéről töltött fel. Gesztesi Panka csodaszép nagylánnyá cseperedett. CsaládOrigoHámori Ildikó: "A szeretet valójában munka"http://www.life.hu/csalad/20151230-hamori-ildiko-szerint-a-szeretet-valojaban-kemeny-munka.htmlMár három generáció él együtt Hámori Ildikóék családjában azzal, hogy lánya, Szinetár Dóra és újdonsült férje, Makranczi Zalán is hozzájuk költöztek. Hámori Ildikó ezzel kapcsolatban elmondta: a szeretet bizony kemény munka. Család--Meghökkentő választás! Ki nem találnád, hogy hívják Kim Kardashian újszülött babájáthttp://www.life.hu/csalad/20151207-kim-kardashian-es-kanye-west-kisfia-a-yeezus-nevet-kapta.htmlAhogyan arról korábban beszámoltunk: hétvégén megszületett Kim Kardashian és Kanye West gyermeke. A pár ezúttal is elég meghökkentő nevet választott. Család--Tündéri! Íme az első kép Mark Zuckerbergék kislányárólhttp://www.life.hu/csalad/20151202-ime-az-elso-kep-a-facebook-vezer-mark-zuckerberg-lanyarol.htmlA Facebook vezére szinte lubickol a boldogságban, hiszen - ahogyan arról korábban beszámoltunk - világra jött első gyermeke, Max. A kislányról már megjelent az első fotó is. Család--Majka tündéri kisfia ugyanolyan nagydumás, mint apukájahttp://www.life.hu/csalad/20151223-majoros-marian-apukajahoz-hasonloan-nagydumas.htmlA Kocka ünnepi adásában ezúttal a sztárok teszik próbára ügyességüket. Majoros Péternek felesége és kisfia szurokoltak, Marián pedig azt is bebizonyította, ugyanolyan nagydumás, mint édesapja. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.