Edzi a testet, feltölti a lelket! - Három vár Magyarországon, mindenképpen látnod kell

Vár Visegrád Sümeg utazás Sárvár kirándulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a nyári szabadság sokaknak javarészt a strandolásról szól, vannak, akik a pihenőidejük hűvösebb óráit sem szeretnék a négy fal között tölteni. Ha kicsit szomorkásabb az idő, akkor se keseredj el! Akár a pároddal, akár gyerekekkel indulsz útnak, pazar élményben lehet részed, ha Magyarország valamelyik várát és a környékbeli látnivalókat tűzöd ki úti célul. A kirándulás alatt nem csupán történelmi ismereteid gyarapodnak, hanem a vacsorával elfogyasztott pluszkilók miatt sem kell aggódnod: tuti lesétálod a finom falatokat. Ezúttal három hazai várra hívjuk fel a figyelmedet – elő a sportcipővel, és hajrá! 

Visegrád, ahol nem elég egy napot eltölteni

A visegrádi vár Forrás: Dreamstime

A földi paradicsom

Visegrád kedvező adottságai és kulcsfontosságú stratégiai szerepe miatt a történelem során mindig is az érdeklődés középpontjában állt, a történelmi emlékek szerint pedig a bronzkortól folyamatosan lakott terület a város és térsége. A város a fénykorát Mátyás király uralkodás alatt érte meg, a reneszánsz udvarban a kor jelentős személyiségei fordultak meg, s bölcselkedtek a tudományok, a filozófia, az irodalom témájában, támogatták a művészeteket, élen jártak az újításokban. A messze földről érkezők földi paradicsomként írták le Visegrádot.

A palota legszebb része egyébként az árkádos reneszánsz díszudvar, közepén a híres Herkules-kúttal, amelyből a legenda szerint bor csorgott Mátyás király nagyszabású ünnepségeinek idején. Innen nyílnak a Királyi palota korhű kiállítótermei. Az egyikben például nagyon érdekes interaktív kiállítást rendeztek be Virtuális vártúrák címen, a felnőttek és a gyerek egyaránt imádják.

A visegrádi Királyi palota díszkertje, középen egy Ferdinánd-kori szökőkúttal Forrás: MTI

Mindenképpen szánj időt a függőkertként kialakított teraszra is, ahol középkorban is használt fűszer- és gyógynövényeket termesztenek. Érdemes itt kicsit megpihenni, ugyanis gyönyörű kilátás nyílik a Palotakertre. Ha nem tudod eldönteni, mikor utazz Visegrádra, de színes kulturális programokra vágysz – és a tömeg sem riaszt el –, akkor válaszd július második hétvégéjét, ugyanis több mint 25 éve ekkor rendezik meg a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat.

A visegrádi Fellegvárból csodálatos panorámában gyönyörködhetsz Forrás: MTI

Ha imádod a történelmet, benézhetsz a Mátyás Király Múzeumba, ha pedig egy jókora sétára vágysz, látogasd meg az Ördögmalom-vízesést, és a mássz fel a Zsitvai kilátóhoz. Ha gyerekkel utazol, kihagyhatatlan a Mogyoróhegyi Természetismereti Tanösvény, amely elsősorban a kisebbek számára készült. Az ismeretek elmélyítését tájékoztatótáblák, vezetőfüzet és képes ismeretterjesztő mesekönyv is segíti.

A Life.hu extra tippje

Ha több napot töltesz itt, a négycsillagos Thermal Hotel Visegrád minden igényedet kielégíti, a kirándulások és kulturális programok után a wellnessben pihenheted ki fáradalmaidat. A szállásodat érdemes jóval korábban lefoglalni, kedvezményesen 14 900 Ft/fő/éjtől.


Sárvár, ahová elbújhatsz a nagyváros nyüzsgése elől

A Vas megyei városka egyik nevezetessége a Nádasdy-vár, amely a település szívében fekszik, így ha oda utazol, biztosan nem kerülöd el.

A sárvári Nádasdy-vár Forrás: sarvarvaro.hu

Ha azért látogatsz el Sárvárra, hogy a híres gyógy- és wellnessfürdőben pihend ki a hétköznapok fáradalmait, időnként mindenképpen moccanj ki, és sétálj egy hatalmasat a belvárosban. A Nádasdy-várat a várárok helyén létesült gyönyörű zöldövezet, a Várpark veszi körül, az épületben rendezték be a Nádasdy Ferenc Múzeum kiállításait, amelyek között biztosan találsz olyat, ami érdekel. A vár épületegyüttese nemcsak történeti szempontból meghatározó eleme a városnak hanem a nemzeti örökség része is.

Káprázatos barokk enteriőr fogad a várban Forrás: sarvarvaro.hu

A vár szomszédságában helyezkedik el a sárvári arborétum, ami országos jelentőségű védett természeti terület, a termálfürdőhöz közel pedig a gyönyörű

A méltán híres sárvári gyógy- és wellnessfürdőben kipihenheted a stresszes hétköznapokat Forrás: MTI

Sümeg, ahol megelevenedik a múlt

A sümegi vár Forrás: sumegvaro.hu

A gyönyörűen helyreállított kővárban vártörténeti kiállítást rendeztek be, a barokk váristállóban pedig lószerszámmúzeum működik. A várban található a Közép-dunántúli régió I. Történelmi Élményparkja, amely egyedülálló módon mutatja be a középkori várak életét, a korabeli harcok menetét, az ostromok fegyvereit, és egy interaktív-élő történelemóra keretében betekintést nyerhetsz a kor mindennapjaiba!

Forrás: sumegvaro.hu

A sümegi kirándulás mellé, ha teheted, mindenképpen illeszd be a zalaszántói Kotsy-vízimalom meglátogatását is, és a környéken található nemeshanyi Csizmadia Vízimalom is lenyűgözően bájos úti cél. Az itt található malommúzeumban betekintést nyerhetsz a korabeli molnárok életébe, megismerkedhetsz a vízimalom felépítésével, működésével!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.