Egy lakatlan sziget megrendítő története

Malaga szigete egykor egy halászfalunak adott otthont, ahol különböző nemzetiségű emberek éltek. Voltak skótok, portugálok, írek, afroamerikaiak, voltak családosok és egyedülállók. Különbözőek voltak, de harmóniában éltek együtt. A maine-i lakosság számára azonban ez a – számukra furcsa – multikulti közösség elfogadhatatlan volt.

Frederick Plaistednek, Maine kormányzójának nemcsak a sziget különös társasága szúrta a szemét, hanem a Malagán rejlő ingatlanhasznosítási lehetőségek is felkeltették az érdeklődését. Szállodákat és modern lakóépületeket álmodott a szigetre, ám ahhoz, hogy tervét meg tudja valósítani, az ott élő „elfajzottaktól” – így nevezték a sziget lakóit – meg kellett valahogyan szabadulnia.

A kormányzó 1911-ben meglátogatta a szigetlakókat, hogy felmérje a körülményeiket, közben pedig megnyugtatta őket, hogy nem fog bántódásuk esni, nem fogják háborgatni a közösségüket. Három héttel később viszont kiderült, hogy a kormányzó nem éppen az igazat mondta.

Mivel nem volt más választásuk, a lakók végül elhagyták otthonukat, de nem éppen a legbékésebb körülmények között. A legtöbbjüket bolondokházába zárták, és voltak, akik ott is töltötték hátralevő életüket. A szerencsésebbek el tudtak menekülni, ám életük végéig bujkálniuk kellett.

De ez sem volt elég a kormányzónak, hogy teljes legyen a kilakoltatás, exhumálták a szigeten eltemetett halottakat is, elszállították és jeltelen tömegsírba temették őket a Maine Állami Elmegyógyintézet temetőjében.

A sziget ma üresen áll, 2010-ben Maine akkori kormányzója pedig bocsánatot kért az egykori lakók leszármazottaitól az őket ért üldöztetés miatt.