Amikor a józan ész megáll - Nyugat-európai fiatalok, akik az ISIS-t választották

Forrás: Twitter -
fiatal iszlám isis család dzsihadista muzulmán vallás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bármilyen meglepő, a nyugati társadalomban született és ott felnövekvő emberek között is akad, aki önszántából akar csatlakozni az ISIS radikális szervezetéhez, és hazáját hátrahagyva áll be a dzsihádista mozgalmak mögé. Az alábbiakban ilyen esetekből válogattunk.

Samra Kesinovic és Sabina Selimovic

A 17 éves Samra Kesinovic és a 15 éves Sabina Selimovic még 2014-ben tűntek el otthonukból, családjuknak mindössze egy üzenetet hagytak, miszerint: „Ne keressetek, Allah szolgálatába álltunk." A két fiatal Szíriába került, ahol azonnal férjhez adták őket, teherbe estek, és Rakka városában az Iszlám Állam felügyelete alá kerültek. A lányok, miután rájöttek, hogy hibát követtek el, haza akartak utazni, ám szökési kísérleteik rendre kudarcot vallottak, és végül mindkettőjüket megölték.

Samra Kesinovic és Sabina Selimovic Forrás: interpol.int

Mohamed Roble

2007-ben, nem sokkal a 11. születésnapja előtt Mohamed Roble iskolabusza alatt leszakadt a híd, a balesetben tizenhárman meghaltak, 145-en megsérültek. Roble is több súlyos sérülést szenvedett el, amiért a 18. születésnapján 65 000 dollárnyi kompenzációt fizettek neki. Mivel Roble úgy gondolta, hogy Isten valamilyen céllal tartotta meg az ő életét, a pénzt arra használta fel, hogy elutazott a Közel-Keletre, és kapcsolatba lépett az ISIS-szel. Végül Szíriában kötött ki, és a pénzéből az ISIS harcosainak esküvőit és autóit finanszírozza.

Mohamed Roble Forrás: Youtube

Jake Bilardi

Az ausztrál Jake Bilardi mindig is félénk, visszahúzódó gyerek volt, hatodik testvérként vágyott a figyelemre, és gyakran voltak erőszakos dühkitörései. Szülei válása után apja elvesztett vele minden kapcsolatot, de az anya halála után ismét megkereste a fiát. Akkor azonban már késő volt, Jake addigra radikális iszlám hívője lett, csatlakozott a szíriai harcokhoz, és a terrorista csoportok "reklámarcává" vált. Apja azóta is lelkiismeret-furdalást érez, hogy nem ismerte fel időben a bajt fiával kapcsolatban.

Jake Bilardi Forrás: Twitter

Jaelyn Young

Jaelyn Young egykori pomponlány Mississippiből 12 év börtönbüntetést kapott, miután megkísérelt az ISIS-hez csatlakozni. A lány még az egyetemi évei alatt vált radikálissá egy érzelmi megrázkódtatás hatására, majd rávette vőlegényét, hogy utazzon vele el egy álnászútra a Közel-Keletre, ahol titokban megpróbáltak belépni az ISIS-be, ám végül a rendőrség mindkettőjüket elkapta.

Jaelyn Young Forrás: cbsnews

Laura Passoni

A harmincéves belga Laura Passoni egy szupermarketben dolgozva találkozott későbbi férjével, Osama Rayannal, akivel elutazott Tunéziába, majd végül Szíriában telepedtek le. A nő hamarosan rájött, hogy ő itt valójában rabszolga, akit csak főzésre és takarításra tartanak, férje nélkül pedig sehova sem mehet. Akkor szánta rá magát a szökésre, amikor úgy tűnt, hogy fia is csatlakozni fog egy terrorista szervezethez. Sikerült mobilon értesítenie a szüleit, a szökése részleteiről azonban senkinek sem volt hajlandó beszélni. Amikor visszatért Belgiumba, egy időre elvették tőle a gyerekeit, öt év felfüggesztett börtönre ítélték, pénzbírságot és kiszabtak rá, illetve a közösségi oldalak használatától is eltiltották.

Laura Passoni Forrás: Youtube

Sally Jones

A brit Sally Jones egykor rockénekesként volt ismert hazájában, ám miután beleszeretett a számítógépes hackerkedés miatt korábban elítélt Junaid Hussainba, elhagyta 18 éves fiát és kisebbik, tízéves fiával Szíriába szökött. Azóta az ISIS női részlegének egyik vezéralakjává vált, aki a harcosokat teljes lelkesedéssel buzdítja a dzsihádra.

Sally Jones Forrás: Youtube

Kadiza Sultana

A 15 éves brit Kadiza Sultana barátnőivel utazott Szíriába, ahol rövid időn belül mindhárman hozzámentek egy-egy helyi ISIS katonához, és ketten néhány hónapon belül meg is özvegyültek. Sultana hamar kiábrándult az ottani életből, ezért megpróbált visszajutni Angliába, ám végül megrettent a várható veszélyektől, így a mai napig nem tért haza.

Kadiza Sultana (balra) és barátnői, Shamima Begum (középen), Amira Abase (jobbra) Forrás: AFP

Marlin Stivani Nivarlain

Végül álljon itt egy szerencsésen végződő eset. A svéd Marlin Stivani Nivarlain 14 évesen otthagyta az iskolát, hogy 19 éves barátját kövesse Mosulba, ahol csatlakozott az ISIS szervezetéhez. Állítólag már akkor terhes volt, ám a gyermek hollétéről jelenleg nincsenek információk. A pár vonattal utazott végig Európán, majd Bulgáriából busszal folytatták az útjukat Törökország felé, végül a határon át eljutottak Szíriába, ahol kaptak egy házat, ám a svédországi kényelemhez szokott lány nem igazán viselte el az alapvető szükségletek – víz, villany – hiányát, ezért vissza kívánt térni hazájába. Marlint végül sikerült kimenteni, barátja azóta életét vesztette, ám könnyen lehet, hogy neki magának is bíróság elé kell majd állnia.

Marlin Stivani Nivarlain Forrás: Kurdistan 24

Siddhartha Dhar

Siddhartha Dhar a hinduizmusról tért át a dzsihádista iszlámra. A férfi korábban Arsenal-drukker és Nirvana-rajongó volt, ám 2016 júniusában már egy milicista szervezet szóvivőjeként látták őt egy olyan felvételen, amely öt, kémkedéssel gyanúsított férfi kivégzését mutatta be.

Esküvői hagyományok és ami mögöttük vanhttp://www.life.hu/csalad/20160824-kulfoldi-eskuvoi-szokasok.htmlMég ma is könnybe lábad a szemed, ha az esküvődön viselt káprázatos menyasszonyi ruhád jut az eszedbe? Soha nem fogod elfelejteni a mézeshetek izgalommal teli romantikáját? Na de mit tudsz valójában a nálunk is oly népszerű esküvői hagyományokról? Nem sokat? Akkor itt az ideje, hogy képbe kerülj. CsaládOrigoAz elviselhetetlen Facebook-ismerősök 6 alaptípusahttp://www.life.hu/csalad/20160823-a-bosszanto-facebook-ismerosok-tipusai.htmlÓ, a Facebook! Egy hely, ahol kapcsolatot tarthatsz a barátaiddal, ahol felkutathatod több éve nem látott iskolatársaidat, és ahol ezek a számodra kedves emberek napi szinten az agyadra mennek. A közösségi média még a legvisszahúzódóbb, legszerényebb egykori osztálytársnődből is képes lájkokra éhes szelfiőrültet vagy szuperszexi fitness ladyt varázsolni. Lássuk az idegesítő Facebook-ismerősök 6 alaptípusát. CsaládOrigoHamarosan becsöngetnek - Így kaphatsz támogatást az iskolakezdésrehttp://www.life.hu/csalad/20160822-iskolakezdesei-kisokos-tamogatas-koltsegek.htmlSok anyuka és apuka már júliusban belevetette magát a nagy iskolakezdési bevásárlásba, az igazi dömping azonban csak augusztus végén, azaz pont ezekben a napokban kezdődik. Az iskolakezdés nem olcsó mulatság, éppen ezért az elérhető támogatásokról minden szülőnek érdemes tájékozódnia. CsaládOrigoÉs boldogan élnek, míg el nem válnak - Kudarcba fulladt, millió dolláros sztárházasságokhttp://www.life.hu/csalad/20160819-hihetetlen-draga-celebeskuvok-amelyek-valassal-vegzodtek.htmlMéregdrága menyasszonyi ruha, illusztris vendégsereg, romantikus szertartás - a hírességek nem verik a fogukhoz a garast, ha az esküvőjükről van szó. Hiszen a pénz csak papír, kizárólag a szerelem számít. És ez jól is van így, a káprázatos menyegzők igenis megérték a ráköltött milliókat, hiszen a szerelmesek azóta is boldogan élnek, míg meg nem... Vagy várjunk csak? CsaládAFPNépszerű filmek, amik nagyon rossz hatással lehetnek a tinikrehttp://www.life.hu/csalad/20160817-nepszeru-filmek-amelyek-nagyon-rossz-hatassal-vannak-a-tinikre.htmlMi felnőttek – jobb esetben – nagyjából helyükön tudjuk kezelni a hollywoodi szuperprodukciókat. Tudjuk például, hogy a szerelem a hétköznapokban nem mindig olyan izgalmas, nem mindig olyan szenvedélyes, mint a mozivásznon, és, hogy nem feltétlenül tart mindörökké. A szirupos filmekben ezzel szemben szinte kötelező a happy end; bármilyen veszély is fenyegeti őket, a szimpatikus főszereplők mindig mindent megúsznak, és úgy általában mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. Nos, mi tudjuk, hogy a valóság ennél azért sokkal árnyaltabb. De vajon egy naiv tizenéves is feléri ésszel? Család--A wannabe modell, a sminkguru és a valóságshow-celeb – Ők az Instagram legbefolyásosabb tinédzsereihttp://www.life.hu/csalad/20160809-az-instagram-legbefolyasosabb-tinedzserei.htmlMegoszthatod életed fontos vagy kevésbé fontos pillanatait, követőket, rajongókat szerezhetsz, egy komplett álomvilágot építhetsz fel magad köré. Az Instagram a lehetőségek földje, ahol egy kis ügyességgel, no meg egy kellően extrovertált személyiséggel a nép egyszerű gyermekéből is ünnepelt Instagram-celeb válhat. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.