Vannak olyan elemek, melyek a nappaliból egyszerűen kihagyhatatlanok. Ilyen a kanapé – melyről korábban már írtunk -, no meg persze a dohányzóasztal. Ez az, amit a pöfékelés ellenesek sem neveztek át, így gyakran régi funkciójától megfosztottan álldogál a szobában, várva a magazinokat, poharakat, tányérokat... Kétségkívül ő a bútorok legkihasználtabb és legsokoldalúbb darabja. Ismerkedj meg vele.
Múltja egészen a 18. századig vezethető vissza. Érdekes lehet, de a neve ellenére nem a szivar, hanem a forró tea fogyasztás közbeni elhelyezésének problematikája vezetett a megalkotásáig. Először Angliában kezdték el gyártani és használni, bár ekkor még magasabb, kerek lapú bútor volt.
Elődje röpke száz évvel előzte meg, ennyit kellett tehát várni, a ma is ismert méretű és funkciójú dohányzóasztalra - E. W. Goodwin volt a „szülőatyja". Bár az ötletet nem nevezhetjük teljesen forradalminak – mivel Indiában és Japánban is használtak már korábban hasonlóan kicsi asztalokat, bár ők étkezésre -, az európai világban mégiscsak hihetetlen funkcionális újításnak számított. Először csak asztalos mesterek készítettek dohányzóasztalokat, a szélesebb körben történő elterjedését a gépiesített bútorgyártás hozta el.
A 20. században már szinte az összes háztartásban találtunk ilyen kis asztalt, sőt. A gyártási technikák fejlődésének köszönhetően már nemcsak fa, hanem fém, üveg, kerámia és műanyag felhasználásával is készültek dohányzóasztalok.
Manapság már a legalapabb daraboktól kezdve, a szinte használhatatlan luxusig bármit megtalálhatunk dohányzóasztal címke alatt. Funkcióját tekintve is kitoltuk a határait; nálunk például az ovis gyerekek a kis székeikkel tökéletesen felérik, és gyakran rajta válik egy fekete-fehér hercegnőből, csodaszép Hamupipőke. De lehet rajta enni, kártyázni, kézműveskedni, dolgozni... vagyis nem kétséges, hogy a legjobban kihasználható bútor.