Azt eddig is tudtuk, hogy a szőlő szuper gyümölcs, és rengeteg jótékony hatással bír. Magas rosttartalma miatt rengeteg olyan vitamint, ásványi anyagot tartalmaz, amelyek hatékonyak a rák és a szívbetegségek elleni harcban, azonban most még egy szuperképesség kiderült az egyik legkedveltebb őszi gyümölcsről.

A rendszeres szőlőfogyasztás védelmet jelent a kognitív gyengülés ellen, és már hat hónap után láthatók az eredmények: a memória élénkebb, a koncentrációs képesség javul - derítette ki egy kutatás.

A szőlő további előnye, hogy javítja a vérkeringést, ami szintén a demencia ellenes harc malmára hajtja a vizet, hiszen a nem megfelelő vérkeringés nagymértékben hozzájárulhat a kognitív gyengüléshez. A Kaliforniai Egyetem munkatársainak kutatásában tíz olyan véletlenszerűen kiválasztott ember vett részt, akik a kognitív gyengülés korai jeleivel küzdöttek. -írja a ragazze.

Az egyik csoport szőlőport kapott – napi 72 gramm gyümölccsel -, míg a kontrollcsoport tagjai placebót vehettek magukhoz.
A résztvevők kognitív képességeit a kutatás kezdetekor, illetve hat hónappal később is mérték, miközben rendszeres PET-vizsgálatokra is sor került, hogy az anyagcserét figyelemmel követhessék. „Minden jel arra mutat, hogy a rendszeres szőlőfogyasztás pozitív hatással van az agyra, azonkívül a szív- és érrendszeri betegségek is kisebb arányban jelennek meg általa" – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Daniel Silverman, a Kaliforniai Egyetem munkatársa.