A koronavírus miatt nem tud elválni Jolly és Suzy

Facebook -
válás Jolly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
ivel több mint egy éve szakított a mulatóssztárpár, Jolly és Suzy. A terveik szerint áprilisban hivatalosan is elváltak volna, de a koronavírus-járvány miatt korábban bevezetett rendkívüli ítélkezési szünet alatt elhalasztották a tárgyalást.

„Már régen túl kéne lennünk a váláson! Január elején adtam be a keresetet, és nem értem, mi tartott annyi ideig, hogy csak április 14-re tűzték ki az első tárgyalást, ráadásul most az is elmarad (...) Egyre komolyabb a párkapcsolatom Barbarával, ezért zavar, hogy nem vagyok még elvált ember. Suzy időnként a fejemhez vágja, még ő a feleségem, ami hivatalosan igaz ugyan, de a gyakorlatban már több mint egy éve nem" - nyilatkozta Jolly, és hozzátette, szeretett volna peren kívül megegyezni nejével a vagyoni kérdésben, csakhogy Suzy az ajánlatánál többet akart. Suzynak ugyan nincsen új kapcsolata, de ő is szeretne túl lenni a váláson.

Facebook

„Engem is zavar, hogy elmarad a válóper, persze megértem a helyzetet" – mondta Suzy a Blikknek.

„Sajnos nincs megállapodás a felek között. Noha ügyfelem a Tarcsi Zoltán ügyvédje által írásba foglalt vagyoni egyezséget minden további nélkül elfogadta, aláírta volna a megbeszélt időpontban, de egy nappal előtte a másik fél visszalépett. Reméljük, a tárgyalás elhalasztása most lehetővé teszi a megállapodást. Ha nem lesz egyezség, a vagyoni per évekig is elhúzódhat" – szögezte le dr. Pikali Petra, Suzy ügyvédje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.