Tervezz téli nyaralást! Öt szuper hely, ahová a hidegből elutazhatsz

Forrás: Shutterstock -
Thaiföld Bali utazás Egyiptom nyaralás Dubaj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyelőre nem tudjuk, hogy idén nyáron lesz-e lehetőségünk utazgatni, bízzunk benne, hogy igen. Ha viszont már régóta tervezed, hogy kipróbálnád milyen a mínuszokból a trópusi hőségbe csöppenni, lehet éppen most jött el az ideje, hogy a nyári kiruccanás helyett egy téli vakációt tervezz. Ha mégsem jönne össze a következő télen, ne csüggedj, annál több időd lesz alaposan megtervezni az útvonalat, illetve spórolni rá. De hova érdemes utazni télen, ahol meleg is van, és mégsem kerül egy vagyonba?

Bali

Egész évben nyár van Bali szigetén! Felfedezhetjük a hindu kultúrát, misztikus templomokat, vallási szokásokkal ismerkedhetünk, kirándulhatunk a dzsungelben. Itt hihetetlen természeti csodákkal találkozhatsz: vízesések, vulkánok, tavak, hegyvidéki panoráma, mesés, homokos tengerpartok. Az esős évszak ugyan decembertől márciusig tart, de ez nem azt jelenti, hogy állandóan esne. Ha azonban biztosra mennél, március utánra tervezz inkább.

Bali szigetén felfedezhetjük a hindu kultúrát, a misztikus templomokat, vagy akár kirándulhatunk a dzsungelben Forrás: Shutterstock

Thaiföld

Igazán költséghatékony tud lenni, mert az országban olcsó a szállás, az étel, a közlekedés, csak az oda utazás kerülhet többe. Viszont egy európai kétcsillagos hotel árából, itt kitelik egy négycsillagosra is, de a hostelek is remek árban vannak, ha inkább hátizsákos túrát terveznél. Buddhista szentélyek, ősi kolostorok, ókori romok, meseszép templomok, pezsgő éjszakai élet vár rád Thaiföldön.

Thaiföld igazán költséghatékony tud lenni, mert az országban olcsó a szállás Forrás: Shutterstock

Kanári-szigetek

Ide még fapados járattal is elutazhatunk, és télen is kiváló idő van, noha nem biztos, hogy a tengerben meg tudsz mártózni. Ha békés pihenésre vágysz, válaszd Fuerteventurát, ha kirándulásokat, túrákat is terveznél Gran Canarián a legváltozatosabb a táj. Tenerife pedig a családosoknak és a változatos programokra vágyóknak ajánlott.

Tenerifén változatos programokban vehetsz részt a családoddal Forrás: Shutterstock

Egyiptom

A piramisok földjén télen is sütkérezhetsz a tengerparton, ráadásul igen olcsón megúszhatod az utat akár inclusive-os szállodai ellátással. Itt nem csak a napfényt élvezheted, hanem történelmi, kulturális élményekkel is gazdagodhatsz bőven. Ne hagyd ki a búvárkodást sem ha itt jársz, mert a Vörös-tenger gazdag élővilága egyszerűen lenyűgöző.

Itt nem csak a napfényt élvezheted, hanem történelmi, kulturális élményekkel is gazdagodhatsz Forrás: Shutterstock

Dubaj

Közvetlen járattal is eljuthatunk Budapestről a városba. Az Egyesült Arab Emírségekben nyáron a forróság elviselhetetlen, ezért oda semmiképp se érdemes akkor menni. Ne gondold, hogy csak horror áron szállhatsz meg, itt is ki lehet fogni egészen pénztárcabarát hoteleket. Dubaj monumentális felhőkarcolóival, épületeivel és számtalan szórakozási lehetőségeivel páratlan élményt nyújt. Akár még síelhetünk is, ha mégis egy kis téli sportra vágynánk.

Dubaj monumentális felhőkarcolóival, épületeivel és számtalan szórakozási lehetőségeivel páratlan élményt nyújt Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.