Így vélekedik az esküvőről Radics Gigi

Forrás: Savoya Park -
esküvő lánykérés Radics Gigi kismama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Radics Gigi alig egy hete jelentette be, hogy mindössze 23 évesen kisbabát vár leendő férjétől, ugyanis érzi, hogy Áron bármikor megkérheti a kezét.

Az énekesnő úgy véli, hatalmas meglepetés lesz, így azt, hogy mikor és hol kéri meg a kezét kedvese, Mikus Áron szobrász, nem tudja. Abban viszont biztos, hogy varászlatos esküvőt szeretne és már tervezgeti is.

Áron már az első fél évünkben azt mondta, hogy szeretné, ha én lennék a felesége, úgyhogy az, hogy valamikor egybekelünk, magától értetődő volt mindig is.

.

Gigi a lánykérést ugyan nem tudja elképzelni, de az esküvőről határozott elképzelései vannak.

„Fontos számomra, hogy a szeretteim mellettem legyenek a nagy napon, és abból kiindulva, hogy a szülinapomon, szűk körben 128-an gyűlünk össze, ez nem egy kis lagzi lesz. És ez csak az én részem, ehhez jön Áron családja, barátai, úgyhogy akárhogy számolom, biztos, hogy minimum kétszáz fős esküvőnk lesz. (..)

A legjobban egy romantikus, tengerparti esküvőre vágynék, de akkor nem lehetne ott mindenki, úgyhogy erről letettem. Tatán gondolkodom, mert közel is van, és egyszerűen gyönyörű kis város. Persze mindez a jövő nyár zenéje" - a végén pedig azt is hozzátette, hogy a járványtől függetlenül sem idén szerettek volna egybekelni, ugyanis nem gömbölyödő pocakkal szeretné kimondani a boldogító igent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.