Erre is jó a sör – 10 érv a sörvásárlás mellett

Forrás: Shutterstock -
praktikák sör magazin egészség életmód tipp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyári forróságban sokaknak jól esik egy pohár hideg sör. Míg néhány évvel ezelőtt a sörözés nem számított túl elegánsnak, mára a minőségi és kézműves söröknek köszönhetően igazi kultusza lett a sörfogyasztásnak. De hinnénk-e, hogy nem csupán frissítőnek kiváló ez a gyöngyöző ital?

A sörnek évezredes hagyományai vannak, mégsem örvend túl jó hírnévnek. Ez azonban lassan változni látszik, ahogy

az olcsó és nem feltétlenül jó minőségű italokat az utóbbi években lassan felváltották a divatos kézműves sörök és craft beerek.

Ma már legalább olyan sokféle sörrel találkozhatunk - egy erre szakosodott boltban -, mint ahány féle borral, s a paletta egyre színesedik.

A sör azonban azon felül, hogy élvezeti cikk,

számos olyan tulajdonsággal is rendelkezik, amely különlegessé teszi,

hiszen nem csak az egészségünkre lehet jó hatással – mértékkel fogyasztva! -, de bizony egyéb módon is felhasználhatjuk.

Mértékkel fogyasztva a sör számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami jó hatással lehet az egészségünkre Forrás: Shutterstock

A sörfogyasztás pozitív hatásai


Nagymértékben természetesen az alkoholfogyasztás számos negatív következménnyel járhat, ám egyes kutatások szerint napi 1 pohár sör kifejezetten jót tesz az egészségnek.

Megelőzi a vérszegénységet
A sör tele van B12-vitaminnal, ráadásul folsavban is gazdag, így csökkenti a vérszegénység kialakulásának esélyét.

Szíverősítő hatású
A sörben található B6-vitamin csökkenti az esélyét annak is, hogy vérrög alakuljon ki a szervezetben, így hatékonyan veszi fel a harcot a koszorúér betegségekkel szemben.

Védi az ereinket
Mivel növeli az úgynevezett „jó koleszterin" (HDL) szintjét, így jó hatással van a vérerekre és csökkentheti az agyvérzés kockázatát.

Erősíti a csontokat
Magas – a szervezet által kiemelkedően jól hasznosítható - szilíciumtartalmának köszönhetően csökkentheti a csontritkulás kialakulásának esélyét.

Jó hatással van a vesékre
Vízhajtó hatásának valamint ásványi anyag tartalmának köszönhetően serkenti a veseműködést, illetve gátolja a vesekő kialakulását.

Rákellenes hatású
Egyes kutatások szerint a sör egyik fő alapanyagában, a komlóban található vegyület rákmegelőző hatással is bír.

Egyes kutatások szerint a sör egyik fő alapanyagában, a komlóban található vegyület rákmegelőző hatással is bír Forrás: Shutterstock

A sör erre is jó


Ha az előbbi érvek mégsem sarkallnak minket sörfogyasztásra, akkor eláruljuk, hogy nem csak belsőleg, de külsőleg is sokféleképpen hasznosíthatjuk ezt az italt.

Hajszépítő
Már nagyanyáink is előszeretettel használták a sört, ha erősíteni szerették volna a hajkoronájuk és azt akarták, hogy csodásan csillogjon. Ennek érdekében egy pohár sört öntöttek a nedves hajra, majd 5 perc elteltével alaposan leöblítették.

Bőrszépítő
A sör a benne található antioxidánsoknak köszönhetően nem csak belülről (B-vitamin tartalma miatt), de kívülről is ápolja a bőrünket, így használjuk nyugodtan házi arcpakolások alkotóelemeként.

Rozsdamaró
A sörben lévő savak oldják a rozsdát, így a fémtárgyak tisztításában, de a rozsdás csavarok meglazításában is segítségünkre lehet.

Rovarcsapda
Nem csupán a szépségünknek tesz jót ez a sárga nedű, de bizony a háziasszonyok fő ellenségeivel, a rovarokkal is leszámol. Mivel a bosszantó kis állatok kifejezetten szeretik a szagát, így remek rovarcsapda készíthető a felhasználásával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.