Nagyon boldogok vagyunk Noszály Sándor kedvese vallott kapcsolatukról

Forrás: TV2 -
Noszály Sándor párkapcsolat szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem titkolja tovább a kapcsolatát Noszály Sándor és Páll Orsolya. A háromgyerekes anyuka elárulta, nagyon boldogok, és szerették volna végre felvállalni a kapcsolatukat, mert hosszútávra terveznek.

A hétvégén Alsóörsön strandolt együtt Noszály Sándor és új kedvese, akik látták őket, azt mondták, olyanok akár a szerelmes kamaszok.
„A hölgyet nem ismertük, de Sándort igen, sokat láttuk régen a tévében. Olyanok voltak, mint a kamaszok, látszott rajtuk, hogy imádják egymást, ahogyan az is, hogy ez már egy régebbi, meghitt kapcsolat" – mondta a Blikknek a strand egyik dolgozója.

Orsolya jót nevetett, de bevallotta, ezen nem is csodálkozik, hiszen nagyon boldogok együtt.
„Nem tudom, hogyan néztünk ki, de azt tényleg láthatták, hogy jól éreztük magukat. Nagyon boldogok vagyunk együtt, és ezt a boldogságot szeretnénk is megtartani magunknak, nem akarunk ezzel szerepelni. Nem érezzük úgy, hogy ez akkora szenzáció lenne" – mesélte a nő.

A pár most úgy döntött, nem titkolózik tovább, ezért közös képet is posztoltak, felvállalva kapcsolatukat.

„Nincs különösebb oka annak, hogy most álltunk ki a nyilvánosság elé, de egyszerűen nem akartunk titkolózni tovább. Megérett a kapcsolatunk arra, hogy végre nyíltan vállaljuk egymást"

– folytatta Orsolya, aki nemzetközi rúdsport bíró, és ezüstérmet szerzett világbajnokságon. Valószínűleg a sport, mint közös pont, még inkább összekovácsolja a párost.

„Mindkettejük életében fontos a sport és a család. Jól megértik egymást és hosszú távra terveznek. Jó rájuk nézni, jó, hogy mindketten olyan párt találtak, aki megérti, mi a fontos a másik életében. Sikeresek abban, amit csinálnak, és ezzel egymást is ösztönzik" – mondta a pár egyik barátja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.