Majka szerint gyakori az irigység és a rosszindulat a szakmában, példaképében is csalódott

Zorán zene Majka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rapper szerint a zenei életben érdekes módon viszonyulnak egymáshoz az előadóművészek. Az idősebb generációból nem mindenki veszi jó néven az újító, fiatalabb korosztály megjelenését. Ezt Majka is megtapasztalta anno.

A sztár elárulta, az ő szakmájában nagy egók találkoznak, éppen ezért sokszor gyakori a sértődöttség, az irigység. Az idő múlásával egyes zenészek nem lesznek túl nyitottak az új előadók felé, nehezen fogadják el őket, tisztelet a kivételnek. Majka például nagyon közeli kapcsolatban áll Zoránnal, akinek a hozzáállása szerinte példaértékű. Ám előfordult, hogy gyerekkori bálványában kellett óriásit csalódnia, mert irigységet, rosszindulatot tapasztalt nála.

„Az én szakmámban, ahol nagyon nagy egók találkoznak, és ahol nagyon nagy a sértődöttség a nélkülözés miatt, ahogy az évek telnek el egy csomó embernél, ott például nagyon zokon veszik azt, ahogy változik a generációk ízlése. Jönnek-mennek az emberek ki a divatból meg be a divatba, így nagyon nehéz a fiatalokhoz úgy viszonyulni, hogy azt mondjuk, hogy el kell őket fogadni.

Én középen állok, én se fiatal nem vagyok, se idősebb nem vagyok, én egy középkorú ember vagyok, aki látom még, hogy azok az emberek, akik már mennek kifelé ebből az egészből – ebből a siker, fiatalok vagyunk, menjünk, van még erőnk, toljuk, ezer koncert, buli buli hátán –, azok furán néznek azokra a fiatalokra, akik egy egész más ízlést képviselnek" – mesélte a sztár a „Respect for all" program keretében adott interjújában.

A rapper kitért arra, egyelőre nem látja hol lesz majd húsz év múlva.
„Az ember hiába van felkészülve a jövőre, meg próbál megtenni mindent érte, azért itt anyagilag nem tudod bebiztosítani magad 20 évre. Hiába van egy hatalmas slágered, kettő, három, négy öt, mint ahogy mondjuk külföldön ír valaki egy Despacitót, és soha többé nem kell elővennie a tollat vagy a gitárt. Ez nálunk nincs, nekünk azért ez teperés. Nem tudom 20 év múlva mi lesz... Most gondold el, hogy mutogatom 65 évesen, amit most szoktam – az már nem ugyanaz. Bár, ha mondjuk Mick Jaggeréket nézzük, van még egy-két idősebb, inkább ilyen egyéniség a színpadon, akkor azért megnyugszom"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.