Babafejlődés - már ezt is tudják a kicsik hat hónaposan

Forrás: Shutterstock -
baba növekedés kisbaba család kisgyerek magazin fejlődés babafejlődés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kisbabák a születésüket követő első évben rengeteg változáson mennek keresztül. Fejlődésük igen gyors testileg, értelmileg és érzelmileg egyaránt. Féléves korra pedig már a személyiségjegyeik is megfigyelhetőek.

Cikksorozatunk előző részében azt néztük meg, hogy mire képesek a 3 hónapos apróságok. Bár már ők is rengeteg mindent tudnak a születésükhöz képest, a 6 hónapos babák már igazi kis kópék, akik általában imádják a társaságot.


Ezt tudják a babák 6 hónaposan

A 6 hónapos gyerekek hossza átlagosan 65-67 cm, testsúlyuk 7200-7800g, fejkörfogatuk pedig 43,4-43,7 cm. Erre a korra akár az első fogacska is előbújhat középen, alul.

A mozgásfejlődés tekintetében a féléves baba már képes hasról hátra, illetve hátról hasra fordulni, de hasra fektetve, a karjával fel is nyomhatja magát és úgy figyelhet. Kezeivel megragadja a tárgyakat, sőt egyik kezéből a másikba átveszi őket, ám egyszerre csak egyet, mert több dologra nem tud még figyelni. Szereti rázogatni a csörgőt, a játékait nyomni, húzni, körbeforgatni, de a cumisüveget is szépen tartja, sőt az etetésnél is előszeretettel kalimpál egy kanállal.

Szereti rázogatni a csörgőt, a játékait nyomni, húzni, körbeforgatni, de a cumisüveget is szépen tartja Forrás: Shutterstock

Fekvésből ülésbe húzza magát, de a kúszással is megpróbálkozhat – általában még sikertelenül. Ha a hóna alatt megtartjuk, képes kicsit ránehezedni a lábára, ilyenkor szeret rugózni, esetleg apró lépésekkel kísérletezni, de vigyázzunk, mert

a hosszas „álldogálás" még nem tesz jót neki!


A baba ebben a korban már egyre több mindent szeretne maga csinálni, még akkor is, ha a próbálkozásai sokszor meghaladják a képességeit. Ilyenkor lehet, hogy frusztrálttá válik, mérgelődik vagy sír, habitustól függően. Egyértelműen kialakulóban van a humorérzéke is, sokat nevet, imádja a viccelődést. Aktívan próbál reagálni más emberekre, hangos gőgicséléssel válaszol, ha beszélnek hozzá.

Az arcokat is felismeri és nem csak azokat, akiket minden nap lát, hiszen már a memóriája is egyre jobb. A szüleihez is sokkal jobban ragaszkodik, mint korábban, nem szívesen válik meg tőlük, ha mégis sor kerül rá, általában keservesen sír.

Az arcokat is felismeri és nem csak azokat, akiket minden nap lát, hiszen már a memóriája is egyre jobb Forrás: Shutterstock

Szereti a zenét, a tapsolós játékokat és hosszabb ideig (percekig) is képes egy dologra koncentrálni anélkül, hogy elkalandozna a figyelme.

Bár minden baba egyedi, a maga ritmusában fejlődik és siettetni nem szabad őket, ha egyáltalán nem forog, nem nyúl a tárgyakért, nem figyel a hangokra vagy nem mosolyog vissza, konzultáljunk a védőnővel vagy keressük fel a gyermekorvost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.