Tahi Tóth László özvegye csak most tudott a színész holmijaihoz nyúlni

Fotó: Mudra László - Origo -
özvegy gyász Tahi Tóth László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ünnepélyesen felavatták Tahi Tóth László sírkövét. Özvegye, Kárászy Szilvia úgy érzi, ezután tudta lezárni a gyászidőszakot, és már képes volt rendet tenni a holmijai között is.

Nehezen dolgozta fel Tahi Tóth László halált párja, Kárászy Szilvia. A napokban ünnepélyesen felavatták a sírkövét, az özvegy úgy érzi, mostanra sikerült a gyászidőszakot lezárnia. Azt mondja, egy idő után el kell engednünk a halottainkat bármennyire is fáj.

„Most jutottam el odáig, hogy rendet tegyek az emlékek, a hátrahagyott tárgyak között. Eddig képtelen voltam rá, mivel ragaszkodó típus vagyok, minden mélyen megérint, ami Lacihoz fűződik, de végre elkezdtem átválogatni a tárgyait, és most már képes vagyok megválni bizonyos dolgoktól" – mesélte Szilvia a Blikknek.

Tahi Tóth László özvegye most van túl a gyászidőszakon. Fotó: Mudra László - Origo

Az asszony boldog lenne, ha Tahi Tóth László személyes tárgyai múzeumokban lennének kiállítva.
„Találtam például több olyan vígszínházi és egyéb szövegkönyvet, ami tele van a rajzaival, jegyzeteivel. Nagyon szeretett rajzolni. De vannak olyan festményei is, amelyektől sosem tudnék megválni. Még így is számtalan tárgya vesz körül, mindig itt van mellettem" – folytatta az özvegy.

Az ünnepségen beszédet mondott a színész testvére, Tahi Tóth Gábor, aki szintén nehezen viseli a művész hiányát.

„Nagyon nehéz Laci nélkül. Szilvián is látni, hogy most, két és fél év után tudta túltenni magát az egészen, hogy ne csak ez járjon az eszében. Otthon a számítógépen van ezer képem, és amikor az ő fotója előkerül, az jut eszembe, az utolsó két hónapban mennyit szenvedett. Sajnos nehéz elvonatkoztatni ettől a szörnyű betegségtől, főleg, hogy eleinte még élt a gyógyulás reménye"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.