Barta Sylvia még mindig szenved a koronavírustól

betegség Barta Sylvia koronavírus fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus fertőzése óta súlyos tüneteket produkál Barta Sylvi, és hónapok óta szenved a szövődmények miatt.

Barta Sylvia egy kimerítő posztban mesél arról, hogy még mindig gyötrődik a koronavírus miatt. A műsorvezetőnek a betegség óta többek között izom-és ízületi fájdalmai vannak, valamint memória-és látászavar jelentkezett nála.
"4 és 1/2 hónappal ezelőtt, amikor - a negatív Covid-19 teszttel a kezemben már gyógyultan tervezgettem a jövőt, akkor azt gondoltam, hogy kéthónapnyi hosszú betegség után már csak az örömteli felépülés vár rám!

Sajnos azonban hiába telnek, múlnak a hetek még mindig nem vagyok a régi!

Szerencsére vissza tudtam térni a televízióba és 4 hónap után már edzéseket is tartok, de a régi tettvágy és vitalitás egyelőre a múlté! Dolgozó nőként, háziasszonyként, feleségként, édesanyaként csak a jóleső és indokolt fáradságot ismertem, de ez a betegség óta még mindig tartó krónikus fáradság egészen más! Aggodalomra adnak okoz az erőteljes immunválasz okozta

bőrelváltozások, a sportolástól teljesen független izom-és ízületi fájdalmak, memória-és látászavarok

és még sok egyéb olyan tünet ami a koronavírus fertőzés óta jelentkeztek...és nem csak nálam, hanem a férjemnél is! Ez pedig azért nagyon különös, mert ő tünetmentesen esett át a fertőzésen! Pozitív volt a PCR-tesztje, de egy köhintés vagy más tünetek nélkül győzte le a vírust! És mégis, a fertőzésnek a tünetmentes hordozóknál is lehetnek következményei, ún. maradványtünetei!

A Koronavírus okozta fertőzés, maga a betegség csak a jéghegy csúcsa!!!

Ami utána jön, hogy kinél milyen szövődményekkel, tünetekkel, meddig elhúzódó állapot azt nem tudni!? Azok sem nyugodhatnak meg teljesen, akiket nem betegít meg a vírus, netán csak enyhébb tünetekkel lesznek túl a fertőzésen, mert őket is érintheti a fertőzés utáni gyengeség, krónikus fáradság és még sok egyéb nagyon kellemetlen maradványtünet, esetleg szövődmény! Ez a vírus nemcsak a légzőszervrendszert támadja meg, hanem az emésztőszervrendszert, a szívet és a keringést, az agyat és a központi idegrendszert, az érzékszervrendszert, a mozgás szervrendszert is!

Ez a vírus nem múlik el nyomtalanul! Mindenkinek megtalálja a leggyengébb pontját! Vegyétek komolyan a járvány elleni védekezést! Maradj ki ebből, amíg csak lehet!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

4 és 1/2 hónappal ezelőtt, amikor - a negatív Covid-19 teszttel a kezemben már gyógyultan tervezgettem a jövőt, akkor azt gondoltam, hogy két hónapnyi hosszú betegség után már csak az örömteli felépülés vár rám! Sajnos azonban hiába telnek, múlnak a hetek még mindig nem vagyok a régi! Szerencsére vissza tudtam térni a televízióba és 4 hónap után már edzéseket is tartok, de a régi tettvágy és vitalitás egyelőre a múlté! Dolgozó nőként, háziasszonyként, feleségként, édesanyaként csak a jóleső és indokolt fáradságot ismertem, de ez a betegség óta még mindig tartó krónikus fáradság egészen más! Aggodalomra adnak okoz az erőteljes immunválasz okozta bőrelváltozások, a sportolástól teljesen független izom-és ízületi fájdalmak, memória-és látászavarok és még sok egyéb olyan tünet ami a koronavírus fertőzés óta jelentkeztek...és nem csak nálam, hanem a férjemnél is! Ez pedig azért nagyon különös, mert ő tünetmentesen esett át a fertőzésen! Pozitív volt a PCR -tesztje, de egy köhintés vagy más tünetek nélkül győzte le a vírust! És mégis, a fertőzésnek a tünetmentes hordozóknál is lehetnek következményei, ún. maradványtünetei! A Koronavírus okozta fertőzés, maga a betegség csak a jéghegy csúcsa!!! Ami utána jön, hogy kinél milyen szövődményekkel, tünetekkel, meddig elhúzódó állapot azt nem tudni!? Azok sem nyugodhatnak meg teljesen, akiket nem betegít meg a vírus, netán csak enyhébb tünetekkel lesznek túl a fertőzésen, mert őket is érintheti a fertőzés utáni gyengeség, krónikus fáradság és még sok egyéb nagyon kellemetlen maradványtünet, esetleg szövődmény! Ez a vírus nemcsak a légzőszervrendszert támadja meg, hanem az emésztőszervrendszert, a szívet és a keringést, az agyat és a központi idegrendszert, az érzékszervrendszert, a mozgás szervrendszert is! Ez a vírus nem múlik el nyomtalanul! Mindenkinek megtalálja a leggyengébb pontját! Vegyétek komolyan a járvány elleni védekezést! Maradj ki ebből, amíg csak lehet! #covid_19 #aftercovid19 #életacovidután #maradványtünetek #viseljmaszkot #felelőséggelegymásért #vigyázzunkegymásra #vigyázzmagadra #maszkbanmenő #maszkbanbiztonságos #szeretnék #újra #a #régi #lenni

Barta Sylvia (@bartasylvia_hivatalos) által megosztott bejegyzés,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.