Erre még a mentősök sem voltak felkészülve: limbó hintó életmentéskor

Forrás: Shutterstock -
mentő parti kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amit a napokban éjszaka átéltek a budapesti mentősök egy újpesti házban, arra valószínűleg egyáltalán nem voltak felkészülve.

„Idős, nagyothalló sérült segítségére riasztották bajtársainkat hétvégén hajnalban egy újpesti társasház negyedik emeletére. Bajtársaink gyorsan kiértek és ellátták a 85 év körüli férfit, akit járóképessége ellenére (fejsérülése miatt) hordszékben szerettek volna kórházba szállítani. Amikor az egyébként jó kedélyű, idős úr meglátta a bejárati ajtónál várakozó szállítóeszközt, arról kezdte győzködni bajtársainkat, hogy bár öreg, a székre nincs szüksége. A beszélgetés kicsit hangosra sikeredhetett, hisz ekkor ébredt fel az az első néhány szomszéd, akik azonnal ki is jöttek a folyosóra, hogy megnézzék mi történik a bácsival. Együtt hamar sikerült rábeszélni a sérültet, hogy a lift nélküli házban gyorsabb lesz, ha most szakemberek viszik le a lépcsőn. Így is történt, azonban a III. emeleti lépcsőfordulóhoz érve, a beteg farzsebében levő telefon megszólalt és Fenyő Miklós "Limbó hintó" slágere olyan hangerővel töltötte be a nehezen elcsendesült lépcsőházat, mint Hungária koncerten az arénát. A biztonságos rögzítés miatt nem lehetett hozzáférni a készülékhez, ezért a lakók nyugalma érdekében, bajtársaink kezdték szaporázni lépteiket a véget nem érő lépcsőfokokon. Sajnos ez sem bizonyult elég hatékonynak, a szürreális hajnali jelenetnek ugyanis még akadt pár döbbent pizsamás szemtanúja a másodikon és az első emeleten is. A hívó mintha kiszámolta volna, éppen akkor szakította meg a limbó-partit, amikor a hordszék kerekei ismét földet értek. A mentők végül stabil állapotban és további jó hangulatban szállíthatták kórházba a sérült férfit, akinek mielőbbi felépülést kívánunk! Bajtársainknak gratulálunk, az okozott kellemetlenségért az érintettek szíves megértését kérjük!" - olvasható az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.