„Kénytelen voltam feladni” – Szinetár Dóra így hozta meg a komoly döntést

színház Szinetár Dóra munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már a Thália Színház színpadán játszik Szinetár Dóra, de cseppet sem volt könnyű meghozni ezt a döntést. A színésznő nem tagadja, hajlamos beleragadni egy-egy élethelyzetbe, és sokáig próbálja menteni a menthetetlent.

Szinetár Dóra cseppet sem bánta meg a munkahelyváltást, remekül érzi magát a Thália színházban, kollégáival sikerült igazán összehangolódniuk.

„Úgy érzem magam, mint aki előre megkapta a karácsonyi ajándékát. Minden reményemet beváltotta az új munkahelyem, elképesztő élmény számomra a tháliás kollégáimmal színpadon állni. És ami különösen fontos: remek a légkör, kreatív alkotói folyamatban és jó hangulatban születnek az előadások. Persze mielőtt ideszerződtem, azért puhatolóztam, milyen is az élet a Nagymező utca páros oldalán, de mindenki csupa jót mondott, szerencsére ezt támasztják alá a saját tapasztalataim is" – mesélte a Best Magazinnak.

Azonban nem volt könnyű meghoznia a döntést, mert sokáig ragaszkodik a megszokott dolgaihoz, és próbálja menteni a menthetetlent.

Szinetár Dóra remekül érzi magát a Thália Színházban. Forrás: Szinetár Dóra / Instagram

„Az életem legnagyobb változásai sok esetben nem is rajtam múltak. Én még húztam volna tovább, és próbálkoztam volna a végtelenségig menteni a menthetetlent, mert egyrészt nem szeretem a kudarcot, másrészt hiszem, hogy ha igazán akarjuk, minden helyzeten lehet javítani.

Emiatt sokáig beleragadtam egy-egy élethelyzetbe. De előbb-utóbb megtörtént akaratomon kívül, vagy be kellett látnom, hogy a történtek többi szereplőjének hozzáállása legalább olyan fontos az előrelépés szempontjából, mint az enyém, és kénytelen voltam feladni"

– folytatta Dóra.

Nem tagadja, hiányoznak régi kollégái, és eleinte sokat gondolt rájuk, de megtanulta elengedni a múltat.
„Az ember sokszor akkor tudja igazán értékelni a változást, a boldogságot, ha eszébe jutnak a múlt történései. Mindent megpróbálok megbocsátani, de nem akarok semmit elfelejteni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.