Használati útmutató gyerekekhez – csillagjegyek szerint

Forrás: Shutterstock -
asztrológia ikrek Kos csillagjegy oroszlán gyerekek család magazin bika Szűz csillagjegy rák gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az asztrológia sokak szerint butaság, hiszen hogyan lehetne összesen tizenkét típusba besorolni az embereket. Ugyanakkor érdekes, hogy igenis akadnak bizonyos egyezőségek az azonos jegyűek között, akkor is, ha éppen gyerekekről beszélünk.

Néhanapján nem ártana, ha lenne egy használati útmutatónk, hogy miképp kezeljünk egyes embereket. Nincs ez másképp akkor sem, ha a szóban forgó ember egy gyermek, akinek a viselkedése előtt sokszor még maguk a szülők is értetlenül állnak.

Most összeszedtük azokat a jellemvonásokat, amelyek a tizenkét csillagjegy gyermekeire leginkább jellemzőek, hátha kis iránymutatást adhat a természetükkel kapcsolatban.

KOS


A Kos-gyermek nem kedveli a magányt, a csendet és a túlzott nyugalmat. Ő az, akit végtelen energiák feszítenek, éppen ezért hangos, forrongó és ingerkereső. Sokszor már tolakodó, indulatos és hisztis is, főleg, ha szomorú, unatkozik vagy nem ő van a figyelem középpontjában. Mivel nagyon aktív és lételeme a mozgás, ugyanakkor nem ismer félelmet, gyakorta kerül veszélyes helyzetekbe és az sem ritka, hogy fejsérüléseket szenved.

BIKA


A Bika-gyermek biztonságkedvelő. Alapszükségletei közé tartozik, hogy egy kiszámítható napirend köré szerveződjön az élete. Ő az, aki olyan gyakorlatias nevelést igényel, amely mind a testet, mind az érzékeit igénybe veszi. A jegy szülöttei általában kiválasztanak egy tárgyat – takaró, plüss – amelyhez ragaszkodnak, és amely megtestesíti számukra a biztonságot. A nyílt konfrontációt rosszul viselik, ilyenkor gyakran makaccsá válnak vagy hisztiben törnek ki.

A jegy szülöttei általában kiválasztanak egy tárgyat, amely megtestesíti számukra a biztonságot Forrás: Shutterstock


IKREK


Az Ikrek-gyermeket a tudásvágy hajtja. Kíváncsi, kommunikatív, aktív, így nagyon előnyös, ha a szülei olyan környezetet teremtenek a számára, amely tele van szellemi ingerekkel. Kíváncsiságából fakadóan szeret szét- és összeszerelni dolgokat, olvasni vagy éppen szörfözni a neten, ám vigyázzunk, mert ha az Ikrek-gyerek unatkozni kezd, akkor hamar rosszalkodás lehet a semmittevés vége. Ő az, akit nem zavar az egyke lét, ugyanakkor a család és a barátok fontos szerepet töltenek be az életében.

RÁK


A Rák-gyermek félénk és bizonytalan. Éppen ezért ő az, akinek hatalmas szüksége van a szülői szeretetre és az állandó megerősítésre. A stabil, védelmező családi háttér ellenére is sokszor visszahúzódó és bátortalan, így legkomfortosabban a szülei közelében érzi magát. Kibontakozásához elengedhetetlen a folyamatos, ám gyengéd noszogatás és a környezet állandó bátorítása.

OROSZLÁN


Az Oroszlán-gyermek kitűnik a tömegből. Ő az, akiért mindenki rajong, legyen az család, óvoda vagy iskola. A gyerekek és a tanárok kedvence, emiatt azonban beképzeltté és elkényeztetetté válhat. Mivel szüksége van az állandó ragyogásra, ezért érdemes olyan programokat beiktatni az életébe, ahol kiélheti szereplési vágyát, ugyanakkor fegyelmet is tanulhat. Ehhez megfelelő valamilyen sport, színjátszás vagy akár a tánc is.

Az oroszán-gyereknek szüksége van az állandó ragyogásra Forrás: Shutterstock



SZŰZ


A Szűz-gyermek összeszedett és rendezett. Ő az, aki általában csendes, visszahúzódó, zárkózott és már gyerekként is mindig tudja, mit hova tett, minek hol a helye. Utálja a zajt és a káoszt, így nyugodt környezetben érzi magát a legjobban. A Szűz földjegy, s bár már kisebb korában is kifejezetten irtózik a kosztól, mégis szívesen játszik olyan dolgokkal, amelyek kapcsolódnak a földhöz, a talajhoz, így kedvenc időtöltései közé tartozhat a kertészkedés vagy a kézműves foglalkozások.

A Mérleg-, Skorpió-, Nyilas-, Bak-, Vízöntő-, Halak-gyermekekről következő cikkünkben olvashatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.