Döbbenet: 28 kilóra fogyott az anorexiás lány, csak ezt az egy dolgot ette évekig - Fotó

Forrás: Shutterstock -
fogyás testképzavar anorexia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A brit lány 50 kilósan is túlsúlyosnak érezte magát, és mániája lett a fogyókúra. Elkezdett undorodni minden ételtől, csakis a lekváros kenyeret tudta megenni. Ebből viszont napi egyet fogyasztott csupán, öt évig így élt.

Annie Windley kamaszként 50 kilót nyomott, semmi gond nem volt a testével, ám a lány túlsúlyosnak érezte magát. Őrült fogyókúrákba kezdett, minden kalóriát számolt, végül már valósággal rettegett az ételektől.

Egyetlen dolgot volt hajlandó elfogyasztani, a lekváros kenyeret. Ebből csupán egyet evett naponta, ez volt minden étkezése. Őt évig így élt, 28 kilóra fogyott, és súlyos egészségügyi problémái adódtak az anorexiából, többször volt kórházban – írta a Daily Star.

Ám egyszer úgy döntött, megkóstol egy bonbont. Ekkor rájött, hogy minden problémája és a boldogtalansága az ételektől és az elhízástól való rettegésből ered.
Ezért szép lassan elkezdett egyre többféle ételt fogyasztani, sportolni. Mára már teljesen egészséges, sőt a szerelem is rátalált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.