Őszintén vallott állapotáról a rákkal küzdő Forgács Gábor

Forrás: Facebook/Gábor Forgács -
betegség Forgács Gábor rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Forgács Gábornál tavaly prosztatarákot diagnosztizáltak, most pedig őszintén mesélt a LifeTV Ébredj velünk! című műsorában az állapotáról. 

Ahogy azt korábban megírtuk, a diagnózist követően többször is meg kellett operálni Forgács Gábort, volt olyan időszak, amikor az életéért küzdött. Hónapokon keresztül a testéből kivezetett csövekkel élte az életét, ám ennek idén februárban véget vetettek egy 7 órás műtéttel.

A színművész most újabb híreket közölt az állapotáról: elárulta, összesen 4 műtéten van túl, és havonta jár kontrollvizsgálatokra.

"Nem könnyű azért, őszinte leszek. (...) A lényeg csak az, hogy mostanában már abból indulok ki, hogy volt 72 csodálatos évem. Ez a 73. ez kicsit rosszul alakult, és most beleléptem a 74-be, és szeretnék ebből a helyzetből úgymond valahogy "kigurulni", ami szinte lehetetelen, hiszen vannak olyan maradandó dolgok bennem és velem, amik mindig emlékeztetni fognak arra, hogy már nem a régi életemet élem. Például biztos észrevettétek, hogy már a hangom sem olyan tökéletes, mint régen" - mesélte Gábor, aki egyébként most kifejezetten jól érzi magát. Izgalmas szakmai kihívások előtt áll, amelyekkel szívesen foglalkozik, és szerencsére otthonról is tud dolgozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.