Rettegett a műtéttől Cooky kedvese, nem volt alaptalan a félelme

Forrás: TV2 -
fogorvos Szécsi Debóra Cooky DJ Sterbinszky
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki kellett műteni a bölcsességfogát Cooky párjának, ám a fiatal anyuka retteg a fogorvostól. A rádiós műsorvezető éppen ezért jó barátja, Sterbinszky párját kérte meg a beavatkozás elvégzésére.

Régóta halogatta a fogműtétet Debóra, Cooky párja, ugyanis egyenesen retteg a fogorvosoktól. A fogszabályozás miatt azonban ez elkerülhetetlen volt.

„Egy fogszabályozás miatt azonban ki kell húzatni a párom bölcsességfogát, így felhívtam régi dj barátomat, Sterbinszky Károlyt, mert tudtam, hogy a párja szájsebész. Amikor felhívtam Kareszt, egyből azzal kezdtem, hogy most nem fogunk zenéről beszélgetni, hanem a szokásos tiszteletkörök után rátértem a lényegre, megkértem, hogy segítsen nekem, mert a páromnak, Debinek muszáj kihúzatni a fogát, kell neki egy szájsebész. Majd elmondtam azt is, hogy bár nagyon bátor lány, iszonyatosan fél a fogorvosoktól, ezért olyan orvost keresünk, akiben megbízik. Sterbinszky nagyon segítőkész volt, egyből felhívatta Debórát a párjával, aki meg is beszélt velünk minden apró részletet" – folytatta a rádiós műsorvezető.

Cooky párja, Debóra retteg a fogorvostól. Forrás: TV2

A kétgyermekes anyuka így a lehető legjobb kezekbe került.
„Debi valóban nagyon rettegett, s a félelme nem volt alaptalan, ugyanis egy olyan bölcsességfogat kellett kihúzatnia a fogszabályozás miatt, aminek a gyökere közel futott egy idegpályához, így fennállt a veszélye annak, hogy a fogeltávolítás során megsérül az ideg, ami maradandó ajakzsibbadáshoz vezethetett volna" – árulta el dr. Csurgay Katalin szájsebész, Sterbinszky párja.

Szerencsére minden rendben zajlott a beavatkozás során, és Debóra mosolyogva távozott a rendelőből. Elhatározta, ezentúl, csakis Katalinhoz jár majd, mert ezek után teljesen megbízik benne. Sőt a két család még egy baráti összejövetelre is sort kerít a közeljövőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.