Egyszerű és nagyszerű ételek spárgából

Forrás: Shutterstock -
tavasz tippek recept magazin étel spárga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tavasz egyik kedvenc zöldsége a spárga, amely nem csupán finom, de igazán egészséges is. Április végétől, május elejétől egészen júniusig tart a szezonja, így lassan már elindulhatunk a piacokra, hogy beszerezzük a friss spárgát.

A spárga enyhén vízhajtó, tisztító és méregtelenítő hatású zöldség, amely gazdag A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminba valamint folsavban, ráadásul a kalóriatartalma is alacsony, így azok is bátran fogyaszthatják, akik vigyáznak az alakjukra vagy éppen fogyókúráznak.
Mutatunk is három receptet, amelyek nem csupán egyszerűek, de nagyon finomak is.

Spárgakrémleves


1 köteg spárga
2 kisebb krumpli
1 dl fehérbor
5 dl alaplé (zöldség vagy hús)
ízlés szerint só, bors, szerecsendió
1 evőkanál olívaolaj

Spárgakrémleves Forrás: Shutterstock

A spárgát alaposan megmossuk, a fás szárát letörjük, kidobjuk, a fejét pedig levágjuk és félretesszük. A középső részt felaprítjuk és a meghámozott, felkockázott krumplikkal együtt az olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a bort és várunk pár percet, hogy az alkohol elpárologjon. Ezt követően felöntjük az alaplével, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk szerecsendióval és lefedve 20 percig főzzük. Ha a krumpli megpuhult, az egészet botmixerrel pürésítjük. Mivel a spárga szálas, így érdemes utána szűrőn átpasszírozni, hogy homogén, selymes levest kapjunk. A félretett spárgafejeket tálalás előtt egy csepp olajon átsütjük és ezt kínáljuk levesbetétként.
TIPP: Ha valaki tartalmasabbá tenné a levest – és a kalóriák sem számítanak -, az átpasszírozást követően 1.5 dl tejszínnel is dúsíthatja, sőt baconchipset, főtt tojást és sajtos pirítóst is adhat mellé.

Sütőben sült spárga


1 köteg spárga (zöld)
2 evőkanál olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors

Sütőben sült spárga Forrás: Shutterstock

A spárgát megmossuk, a fás szárát letörjük és kidobjuk. Egy jénai tálat kibélelünk sütőpapírral, beletesszük a nedves spárgákat, rálocsoljuk az olívaolajat, sózzuk, borsozzuk és az áttört fokhagymával is ízesítjük. Alufóliával letakarjuk és 200 fokon addig sütjük, amíg a spárga meg nem puhul. Ezt követően levesszük a fóliát és rápirítunk kicsit.
Köretnek is kiváló, de ha könnyű vacsorának szeretnénk elfogyasztani, akkor kis parmezánnal is megszórhatjuk a tetejét.
TIPP: Laktatóbbá tehetjük a fogást, ha a spárgákat hármasával kötegeljük, és baconcsíkokba tekerve helyezzük a jénaiba, de akár hollandi mártást is készíthetünk hozzá.

Spárgás rizottó

1 csomag spárga (leginkább zöld)
250 g rizottórizs
1 kis fej hagyma
30g vaj
2 evőkanál olívaolaj
1 dl fehérbor
1 l alaplé vagy víz
60 g parmezán
só, bors

Spárgás rizottó Forrás: Shutterstock

A spárgát alaposan megmossuk, a fás szárát letörjük, kidobjuk a fejét pedig levágjuk. A spárgaszárakat felszeleteljük és félrerakjuk, a fejeket úgyszintén, de egy másik edénybe. Az olívaolajon megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, majd rászórjuk a rizst és jól átkeverjük, hogy bevonja a hagymás olaj. Pár perc múlva ráöntjük a fehérbort és megvárjuk, hogy a rizs beigya. Sózzuk, borsozzuk majd egy merőkanálnyi alaplevet vagy vizet adunk a rizshez. Megint megvárjuk, hogy beigya a rizs, majd újabb merőkanál folyadékot locsolunk hozzá. Folyamatos keverés mellett addig ismételjük a mozzanatot, amíg az 1 liter alapléből vagy vízből már csak 1 merőkanálnyi marad. Ekkor belekeverjük a felvágott spárgaszárakat, majd jöhet az utolsó adag folyadék. Ezután adjuk hozzá a parmezánt valamint a vajat, és ha jól elkevertük, akkor a végén a zsenge spárgafejeket. Pár percre lefedjük, majd tálalhatjuk is. A tányérban szórhatunk még rá lepirított mandulát, friss zöldfűszereket és parmezánforgácsokat.
TIPP: A rizottó önmagában is laktató étel, de aki hiányolja belőle a húst, az piríthat hozzá apró kockára vágott bacont és azzal is megszórhatja a tetejét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.