Őket idegesíti legjobban a kutyaugatás

Forrás: AFP/Jimmy Hansen -
kutya kutyaugatás kutatás ELTE idegeskedés ugatás idegesítő kutatók
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érdekes kutatási eredmények láttak napvilágot a kutyaugatással kapcsolatban.

Az ELTE kutatói azt vizsgálták, hogy miért és kik számára bosszantó a kutyaugatás. Megállapították, hogy ezt több tényező is befolyásolhatja, mivel többféle ember és többféle ugatás létezik.

kép: illusztráció Fotó / Shutterstock

A legtöbb esetben senki sem örül annak, amikor a szomszéd vagy véletlenül éppen a saját kutyája kezd őrületes ugatásba. Az ELTE kutatásának az eredményei azt mutatták, hogy a kutyaugatás érzékelése kultúrától és etnikumtól is teljesen független.

Ám az is egyértelműen kiderült, hogy a fiatal felnőttek azok, akiket a leginkább irritál ez a hang.

A magyarázat pedig csupán annyi, hogy a gyereksírásra emlékezteti őket mivel az ebek is éles, magas hangon hallatják a hangjukat, akárcsak a kisbabák. A kutatás még arra is kitért, hogy közöttük is leginkább a férfiak azok, akiknek nagyon alacsonyan van a tűréshatáruk - írta azenkutyam.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.