Így ápold otthon a kutyád bundáját

Forrás: Shutterstock -
sampon kutya víz fésű tisztaság kedvenc fürdés szőrápolás kutyakozmetikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kis kedvencünket nemcsak azért fontos rendszeresen kutyakozmetikus vinni, mert koszos és kócos négylábú gyermekünkből alig egy óra alatt illatos szalon kutyát varázsol, hanem azért is, mert ezzel nem csak az ő, de a mi közérzetünket is jobbá tesszük.

Manapság a kutya olyan, akár a gyerek, mindennél jobban szeretjük, mindenből a legjobbat akarjuk neki megadni, és végtelen mennyiségű pénzt költünk rá.

Évente akár több mint százezer forintba is kerülhet a háziállatunk tisztántartása.

Mivel minden kutyának más-más a személyisége ezért vannak, akik imádnak fürdeni mások pedig utálják, sőt sajnos egyes esetekben rettegnek a víztől. Utóbbi esetben nehéz dolga van a gazdinak és a kutyakozmetikusnak is. Ám a legtöbb kutya egy idő után (olykor több évbe is telhet) de megszokják a rendszeres tisztálkodást.

Mivel minden kutyának más-más a személyisége ezért vannak, akik imádnak fürdeni mások pedig utálják Forrás: Shutterstock

A pihe-puha, tiszta bunda mellett azért is tanácsos hat, nyolchetente ellátogatni a kozmetikába, mert a szakértő ápolásnak köszönhetően számtalan bacilustól és kórokozótól is megvédhetjük a kedvencünket és persze ez által magunkat is.


A lakásban tartott négylábúak gyakran a gazdijuk mellett az ágyban alszanak. Nincs is ezzel semmi baj, főleg akkor, ha a kis kedvencünk makulátlan tisztaságú és púder illata van. A kozmetika után hazatérve talán az első egy hétben még könnyedén fenntartható ez az idilli állapot, de be kell látnunk, hogy egy eleven kutya mellett bizony számolnunk kell azzal is, hogy egy hosszúra nyúlt erdei séta, vagy egy esős reggel után bizony oda a plüssmaci bunda.

Ilyenkor nem marad más, mint az elégedetlenkedés és a türelmetlen várakozás a következő időpontig, amikor végre ismét samponos víz alá kerülhet a kis szőrmók. Ám a legtöbb gazdi nem akar heteket arra várni, hogy kutyája szőre ismét elfogadható állapotba kerüljön. Erre az esetre már számtalan olyan otthonra is beszerezhető szuperterméket dobtak piacra a legnagyobb kutyaeszköz gyártó cégek, amikkel akár napi tíz-tizenöt perc otthoni szépítkezés is sokat segíthet abban, hogy átvészeljük a kozmetika nélküli heteket.

Érdemes hat, nyolchetente ellátogatni a kozmetikába, mert számtalan kórokozótól megvédhetjük a kedvencünket Forrás: Shutterstock

Azokkal a kutyákkal, akik szeretik a vizet nem lesz nehéz dolgunk, hiszen önként és dalolva fognak velünk beülni a zuhany alá, ahol egy nekik gyártott magas minőségű kutyasamponnal tökéletesen tisztára csutakolhatjuk őket. Azok sem ússzák meg a tisztálkodást, akik menekülnek a víz elől, hiszen az elmúlt években piacra került több úgynevezett kutya szárazsampon, amik között már a szőr típusnak megfelelőt is ki tudjuk választani. Így a fehérszínű kedvencünk szőrét olyan speciális tisztítóval ápolhatjuk, ami nem csak a benne lévő szennyeződéseket szívja fel, de fehérebbé és puhává is varázsolja azt.

Azok a gazdik, akik nem elégednek meg egy fürdéssel, vagy száraz samponnal történő tisztítással, és mindenképpen azt szeretnék, hogy kutyuskájuk illatosan feküdjön mellettük a kanapén, azok még parfümöt is vásárolnak számukra. Ezek az illatosított permetek hipoallergének, így nem tudnak kárt tenni az állat egészségében.

Szerencsére már a kutya fésűk, és kefék széles tárházából válogathatunk annak megfelelően, hogy négylábú gyermekünknek milyen jellegű szőre van.

A hosszabb szőrű kutyákat érdemes naponta egyszer átfésülni, ez főleg a vedlési időszakban nagyon fontos.

A hosszabb szőrű kutyákat érdemes naponta egyszer átfésülni Forrás: Shutterstock

A tisztálkodás után nagyon fontos kitérni arra is, hogy mit tegyünk akkor, ha úgy ahogy a koronavírus okozta elmúlt időszakban is több hétig nem volt lehetőségünk kozmetikushoz vinni a kutyánkat.

Mit tudunk tenni otthon a loncsos lenőtt szőrrel, egyáltalán érdemes-e saját kézzel kezelésbe venni a kedvencünk frizuráját?

Megfelelő eszközök rendeltetésszerű használatával némi igazítást tehetünk kisállatunk bundájában, de laikusként semmiképp se kezdjünk bele egyedül egy trimmelésbe, mert könnyen megeshet, hogy a végeredmény annál is rosszabb lesz, mintha loboncos lenne a kedvencünk szőrzete. Arról nem is beszélve, hogy ha nem vagyunk elég figyelmesek egy óvatlan pillanatban az éles tárgyakkal megsérthetjük az állat bőrét. De a tappancsokban, a füleken, és a hason lelógó szőrben nem tudunk kárt tenni, ezért egy megfelelő ollóval nyugodtan javíthatunk kiskutyánk megjelenésén. Abban az esetben, ha egy teljes körű nyírást szeretnénk egyedül véghezvinni, előtte mindenképpen kérjünk tanácsot a kutyakozmetikustól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.