A Nagy Ő versenyzője: "Potyogtak a könnyeim, de volt, hogy vicceket meséltem magamnak"

Nagy Ő interjú Csertői-Pál Dóra beszámoló Tóth Dávid El Camino
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nagy Ő ma esti adásában Tóth Dávid úgy döntött, hogy inkább az újonnan érkező hölgyekkel szeretné elmélyíteni kapcsolatát. Emiatt haza kellett küldenie egy lányt, vagyis Csertői-Pál Dóra számára ért véget a sportoló szerelméért folytatott harc. 

Dórát az utóbbi években kemény megpróbáltatások elé állította az élet, amire egy zarándokút az El Caminón jelentette a megoldást. A Life.hu-nak őszintén mesélt arról, hogy miért.

Mi vezetett a válásodtól az El Caminóig?

"Három éves volt a kisfiam, amikor a volt férjemmel megromlott a házasságunk, majd 2018. áprilisában váltunk el. Édesanyám ugyanebben a hónapban kapott stroke-t, így a válásom és az anyukám betegsége hatalmas terhet nyomott rám. Az El Caminóról a volt férjem mesélt rengeteget, hiszen ő végigment rajta, és azt éreztem, hogy nekem is szükségem van az útra, hogy új önmagamként térhessek vissza.

Az El Camino után a volt férjemmel egy nagyon jó baráti viszony alakult ki, ami azóta is tart, mindkettőnk számára a fiúnk a legfontosabb! Sajnos a mai világban a válás után rengetegen marják egymást, és mindezt a gyermekek lelke sínyli meg! Nálunk ilyen nincsen, és én erre büszke vagyok."

Hogyan élted meg, hogy az út nemcsak fizikailag, de lelkileg is megterhelő?

"Főleg szellemileg volt nehéz. Emlékszem volt, hogy órákon keresztül csak potyogtak a könnyeim, de volt, hogy nevettem és magamnak meséltem vicceket. Egy érzelmi hullámvasút volt, melyben sokszor azt éreztem, hogy folyamatosan mélyponton vagyok. Mégis, minden perce megérte és, ha tehetném: receptre írnám fel mindenkinek az El Caminót."

Forrás: Origo

Mi volt a legnagyobb felismerés, amit az út adott neked?

"Úgy éreztem az út előtt, hogy mindenben a maximumon kell teljesítenem és az El Caminón jöttem rá arra, hogy néha kell lazítani, megállni és megélni az életünk értékes pillanatait. Ha képesek vagyunk ebben a rohanó világban lelassulni, akkor elkezdjük máshogy értékelni a mindennapok örömeit."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.