Ételek, amiknek köszönhetően az álommanó is időben érkezik

Forrás: Shutterstock -
magazin alvás éjszaka ételek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha nyugtalanul alszol, egyél az alábbi ételekből pár órával lefekvés előtt, és garantáltan jobban fogsz  aludni

Nem szabad csak az altatóra számítani a jó alvás reményében, vegyük figyelembe, hogy léteznek olyan ételek, amelyek szintén segíthetnek a pihentető alvásban.

Banán

Hagyd el az altató szedését, és egyél inkább banánt, ami káliumban és olyan ásványi anyagokban is gazdag, amelyek nélkülözhetetlenek a mély alváshoz. Azért is van fontos szerepe ennek a természetes nyugtatónak, mert triptofánt és magnéziumot is tartalmaz.

A banán káliumban, és olyan ásványi anyagokban is gazdag, amelyek nélkülözhetetlenek a mély alváshoz Forrás: Shutterstock

Teljes kiőrlésű kenyér

Ha úgy érzed, hogy lefekvés előtt nyugtalan vagy, egyél egy szelet teljes kiőrlésű kenyeret vagy pirítóst. A teljes kiőrlésű gabonák ugyanis hozzájárulnak az inzulin termelődéséhez, amelyek eljuttatják a triptofán nevezetű nyugtató aminosavat az agyba.

Zab

A melatonin olyan hormon, amely szabályozza a szervezet alvás-ébrenlét ciklusát. A zab a melatonin természetes forrása, így, ha egy kis nasit szeretnél, a pihentető alvás érdekében próbáld ki a cukormentes zabkekszet.

A zab a melatonin természetes forrása Forrás: Shutterstock

Bab

A B-vitaminokat nemcsak az álmatlanság kezelésére használják, de a stressz és a szorongás enyhítésére is. Ha természetes B-vitamin komplexet szeretnél szedni, akkor próbáld ki a babot. Sok olyan különböző B-vitamin található ebben a hüvelyesben, mint a B6, a niacin és a folsav.

Csicseriborsó

A csicseriborsót nevezhetjük a hüvelyesek királyának. Remekül eltelít, ezáltal támogatva a fogyókúrát, és kiemelkedő a B6-vitamin tartalma is, amely fontos szerepet játszik a szerotonin termelésében. Ez a hormon felel a jó közérzetért, segít a mentális egészség fenntartásában és biztosítja a nyugtató pihenést.

A csicseriborsót nevezhetjük a hüvelyesek királyának Forrás: Shutterstock

Magvak

Egy kevés mag nagyon jó alvás előtti nasi lehet, mivel megemeli a szerotonin szintjét az agyban, emellett nagyon jó magnézium- és triptofán forrás is. Érdemes diót, tökmagot és napraforgómagot fogyasztani, hiszen ezek tartalmazzák a legtöbb természetes nyugtató anyagot.

Joghurt

Egy tál natúr joghurt és a kedvenc bogyós gyümölcsünk szuper választás lehet vacsorára. A joghurt kalciumtartalma fontos szerepet tölt be az alvást előidéző trifán és a melatonin hormonok termelődéséhez.

Ez is érdekelhet: A kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.