Exatlon All Star: a magyar válogatott győzedelmeskedett a Nemzetek Viadalán

Forrás:TV2 -
TV2 győzelem Exatlon All Stars Nemzetek Viadala Exatlon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nemzetek Viadalán a magyar Exatlonisták legjobbjai a mexikóiakkal csaptak össze. Szoros küzdelemben végül a magyaroknak sikerült legyőzniük a mexikóiakat. A versenyzők elárulták, hogyan érezték magukat a győzelem után.

Jósa Danny tavaly a mexikói mérkőzés után érkezett a játékba, most azonban részese lehetett a küzdelemnek. A sportoló így nyilatkozott arról, milyen érzés volt Magyarországot képviselni:

"Már tavaly is nagyon vágytam arra, hogy nemzetközi mérkőzésen vehessek részt, de tavaly Mexikó ellen nem játszhattam, csak Törökország és Dominika ellen, viszont, mivel a mexikóiak a világ legjobbjai, így izgatottan vártam az összecsapást.

Bármilyen ország ellen versenyzünk, mindig megtisztelő, de az, hogy most is a válogatottal együtt küzdhettem, ez felülmúlhatatlan érzés volt"

-kezdte Danny.

"A ceremónián állva annyira jó érzés volt hallgatni a mexikóiak műsorvezetőjét, extra löketet adott, ahogy arról beszélt például, hogy hány atlétának megváltoztatta az életét, hány gyereket motivál a sportra. Hálás vagyok, és extra motivációt adott a további játékhoz, pedig önmagában is boldogsággal tölt el, hogy idén is versenyezhetek az Exatlonban"

-folytatta a sportoló.

A magyar Exatlonistáké lett a győzelem a Nemzetek Viadalán. Forrás:TV2

Tóth Janka a tavalyi évben épp a nemzetközi meccs előtt távozott a játékból, most azonban ő is képviselhette hazánkat. Az Exatlonista elárulta, milyen érzés volt ezúttal nemzeti színekben pályára lépni.

"Tavaly nagyon szomorú voltam, mert mindennél jobban vártam a nemzetközi összecsapást. Mindig hatalmas megtiszteltetés hazai színekben versenyezni.

A válogatón az egyetlen motivációm az volt, hogy Mexikó ellen futhassak, az ezzel járó védettségtől is próbáltam eltekinteni. Óriási megtiszteltetés volt ellenük futni, hiszen ők a világ legjobbjai, emellett jó volt belelátni a játékukba is"

- kezdte Janka.

"Nekem nagyon tetszett, ahogy egymásnak szurkoltak, és mindig csapatként örültek az egyéni sikereknek is. Teljesen más technikával dobtak, nyilván ebből is tudunk levonni tanulságokat. Hihetetlenül gyorsak és hatalmas erőt raknak a játékba (...) Ez egy kiváltságos játék volt számunkra, ami egy hatalmas pluszt jelent, gyakorlás szempontjából is.

A győzelem pedig mindig tölti az embert. Nekem nagyon sokat adott, remélem, az otthoniaknak is melegséggel tölti el a szívét."

Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.