50 éves lett a világ leghíresebb óriása: 10 érdekesség Shaquille O’Neal-ről

Fotó / Getty Images -
Shaquille O'Neal kosaras kosárlabda mozi Los Angeles Lakers DJ Diesel NBA
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legmagasabb ismerőseid is csöppségek lennének mellette, három egyetemi diplomája is van az olimpiai bajnoki címe mellé, hatszoros apuka, és mostanában leginkább a DJ pult mögött találkozhatsz vele. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a félszázadik születésnapját ünneplő óriás, Shaquille O'Neal kapcsán.

A méretei tényleg elképesztőek.

Mellette még az extra magas, extra nagydarab emberek is csöppségnek tűnnek: 216 centiméter magassága, a súlya pedig akkor volt 150 kilogramm, amikor versenysportolóként topformában volt. Mindezt akkora lábakon cipeli, ami még az óriásokat rendszeresen felvonultató amerikai profi kosárbajnokságban, az NBA-ben is rekordnak számít: 56-os a mérete, így természetesen csak egyedi készítésű cipőket tud viselni.

Drogfüggő apja lemondott róla.

Az amúgy is drogproblémákkal küzdő apját börtönbe csukták, amikor O'Neal még kisgyerek volt. Szerencsére akadt egy szerető nevelőapja, őt tekinti az igazi apjának, sőt hivatalosan is ő lett a gondviselő szülője, miután a biológiai apja lemondott szülői jogairól. A biológiai apjával évtizedeken át nem is vette fel a kapcsolatot. Az O'Neil vezetéknév sem tőle származik, ez az anyja leánykori neve.

A gyerekkorát Németországban is töltötte.

A gyerekkora egy részét (az akkor még Nyugat-)Németországban töltötte, mivel a nevelőapja az amerikai hadsereg légierejénél szolgálva ott állomásozott. Az egyik meghatározó edzőfigurával is itt, egy amerikai bázis kosárcsapatában találkozott.

A buszozás nem ment neki könnyen.

Az édesanyjának jó néhány évig mindig magánál kellett hordania a fiacskája születési anyakönyvi kivonatát, mert a buszsofőrök egyszerűen nem hitték el, hogy a már akkor is látványosan nagyra nőtt srác még a díjmentes korosztályba tartozik.

Shaquille O’Neal 19 éves profi pályafutása alatt négyszer nyerte meg a világ legerősebb bajnokságának tartott NBA-t, és összesen 28 596 pontot dobott. Fotó / Getty Images

Három egyetemi diplomája van.

A Louisiana State University-n kezdte meg a tanulmányait és a sportpályafutását is, de aztán otthagyta az egyetemet a profi kosárlabdázói karrier kedvéért. Annak végeztével azonban visszatért az iskolába, és befejezte a félbehagyott tanulmányokat, azóta pedig két további diplomát is begyűjtött üzleti területen a University of Phoenix és a Barry University iskolapadjaiban.

Olimpiai bajnok.

Az 1996-os atlantai játékokon tagja volt a Dream Team becenevű amerikai kosárlabda válogatottnak, ami veretlenül nyerte meg a tornát. 19 éves profi pályafutása alatt pedig négyszer nyerte meg a világ legerősebb bajnokságának tartott NBA-t, és összesen 28 596 pontot dobott.

Övé volt minden idők leggazdagabb sportszerződése.

Amikor 1996 nyarán leszerződött a Los Angeles Lakers csapatához, és hét évre szóló szerződést írt alá, azzal 120 millió dollárra mondott igent – ez pedig akkor toronymagas rekordot jelentett a sportvilágban.

Superman a hőse, és el is játszotta az egyik szövetségesét.

Gyerekkora óta nagy Superman rajongó, így hát kapva kapott az alkalmon, amikor az Acélzsaru című 1997-es film főszerepében eljátszhatta a szuperhős egyik bajtársát, a szintén képregények lapjain született John Henry Ironst. De ezenkívül is szerepelt jó néhány filmben és sorozatban, igaz, a legtöbbször csak egy-egy jelenet erejéig felbukkanva, önmagát játszva.

Hat gyereke született.

Egyszer volt házas, 2002 és 2010 között, ebből a kapcsolatból pedig öt gyereke született. Emellett egy korábbi barátnőjétől is van egy gyereke, így Shaq összesen hatszoros apuka.

Mostanában leginkább a zenében nyomul.

Már a sportolói karrierje mellett is próbálkozott zenei karrierrel, és az idők során összesen öt rap albumot is kiadott, változó sikerrel. Az utóbbi években viszont inkább DJ-ként szerepel DIESEL néven, a legnagyobb fesztiválok is örömmel foglalkoztatják, de a világjárvány idején mémesedő otthoni partikat is tartott.

Még több sztárportré a Life.hu-n:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.