A XIX. századi Nagy-Britanniában a nemesek előszeretettel festették házuk falát különleges, élénk zöld színűre. A divatszín, ami észrevétlenül belopódzott az emberek mindennapjaiba, cserébe az életüket követelte tőlük.

A 18.század végén, 1775-ben Carl Wilhelm Scheele kifejlesztett egy élénk, egyedülálló zöld pigmentet, melyről a kezdetektől tudta, hogy mérgező az emberi szervezetre. A vegyész réz és arzén keverékéből alkotta meg a festéket, és egy olyan üzleti lehetőséget látott meg benne, amelynek képtelen volt ellenállni. A művészek és a ruhagyártók azért is imádták, mert pontosan vissza tudta adni a természetben fellelhető zöld árnyalatokat, másrészt az előállítása nem igényelt nagy költségeket.

Egyre többen viseltek olyan ruhát, nadrágot vagy cipőt, ami Scheele-zölddel volt átitatva. A XIX. században még Eugénia császárné is rajongott ezért az árnyalatért, szívesen viselt ilyen színű drágakövet az ékszereiben. A francia uralkodónő kedvét még az sem szegte, hogy az ékességek után teste viszketett, kiütéses lett, sőt helyenként szivárgó sebei is keletkeztek.

A párizsi zöld keverése egy korabeli fotón. Olyan festőóriások is használták, mint Gauguin, Cézanne és Van Gogh.Forrás: Wikipedia

 

Néhány történész úgy gondolja, hogy Bonaparte Napóleon halálát is a mérgező pigment okozta. A bukott francia uralkodó, aki a száműzetését töltötte Szent Ilona szigetén, a hálószobája falát élénkzöld tapétával díszítette. Valószínűsíthető, hogy az arzén kipárolgását a párás környezet is segítette. Halálának körülményeivel kapcsolatban sokáig nem találtak konkrét bizonyítékot, ám egy később megtalált hajtincset megvizsgálva nyomokban arzénra bukkantak. A volt francia császár 51 évesen, gyomorrákban és gyomorfekélyben hunyt el.

Scheele zöldjét, vagy ahogy később elnevezték, a párizsi zöldet nemcsak színezékekben vagy festékekben használták, hanem igénybe vették az élelmiszer- és gyógyszeriparban is. A tapéták mellett rovarölő permetekben is fellelhető volt, melyet a zöldségekre és a gyümölcsökre szórtak. Ha ez nem lett volna elég, akkor a postai bélyegek, a gyógyszerek, de még a cukorka csomagolópapírja is tartalmazott arzént, így a gyerekeket óhatatlanul is megmérgezték vele.

A párizsi zöld kapcsán csak 1879-ben következett be fordulat, amikor Viktória királynőhöz egy méltóság érkezett. Az illető súlyosan megbetegedett, melynek oka feltehetően a zöldre festett vendégszoba volt. Az uralkodónő annyira megrémült, hogy az összes zöld tapétát eltávolíttatta a Buckingham-palotából. A hír eljutott a polgárokhoz is, akik nemcsak, hogy felhagytak a párizsi zöld tapéták vásárlásával, hanem igyekeztek mindenhol arzénmentes festéket használni. Nem sokkal ezután az Országos Egészségügyi Társaság törvényjavaslatot dolgozott ki, hogy arzént ne lehessen felhasználni háztartási cikkekben. Mivel azonban az arzéngyártás igen jövedelmező volt, így a kérést végül elutasították.

Az 1900-as években a méreg színe mindig zöld színű volt a rajzfilmekben, ami valószínűleg a XIX. századi arzéntragédiákra vezethető vissza. Az emberek hosszú évtizedekig negatív érzéseket társítottak az ominózus színhez, de a XX. század végére egyre nagyobb hangsúlyt kapott a környezetvédelem, így a társadalom pozitív értékkel ruházta fel a zöld színt. Napjainkban reneszánszát éli a viktoriánus kor divatszíne, de a manapság használt pigmentek már nem tartalmaznak káros, mérgező anyagokat.