Március végén érkezett a hír, hogy meg kell műteni Elefántot, az Omega gitárosát. A rajongók egy emberként imádkoztak Györgyért, aki szerencsére nemrég elhagyhatta a kórházat.

Az Omega rövid idő leforgása alatt elveszítette három tagját. Benkő László és Mihály Tamás után tavaly év végén elhunyt a frontember, Kóbor János is. A zenekar gitárosa, Molnár György pedig súlyos betegséggel, húgyhólyagrákkal küzd. Mivel nem javult az állapota, az ismert zenészt meg kellett műteni.

A zenekar dobosa Debreczeni Feri, Ciki örömhírről számolt be, Elefánt nemrég elhagyhatta a kórházat.

Molnár György Elefánt, OmegaTV2

"Szerencsére eljutott már arra a pontra, hogy hazamehetett a kórházból. Ideje is volt az elmúlt hetek hihetetlen megpróbáltatásai után. Beszéltem a családjával is. Annyit mondtak nekem, hogy nagyon sokat javul az állapota. Rehabilitálják és mindent megtesznek azért, hogy Gyuri teljesen felépüljön, és ahogy mondták, eddig jól haladnak. Remélem ez így is marad, mert szeretném, hogy együtt álljunk majd színpadra a nyári koncerten" – nyilatkozta a Borsnak az Omega dobosa, aki alig várja már, hogy barátjával újra együtt zenéljenek.