Meredeken zuhan Harry herceg és Meghan népszerűsége. A királyi család szakértője szerint minden jel arra utal, hogy a hercegné most görcsösen próbálja visszaépíteni egykori hírnevét, és olyan dolgokat is megtesz, amelyekre egykor azonnal nemet mondott.

Richard Eden, a brit királyi család szakértője úgy véli, hogy mindaz, amit most Meghan tesz, csak kétségbeesett kapálódzás. Eden szerint Meghan ráeszmélt arra, hogy miután szakítottak a királyi családdal, jócskán veszítettek a fontosságukból és persze a népszerűségükből is. Meghan arra számíthatott, hogy a korona nélkül és a királynőtől távol a saját lábukon is meg tudnak majd állni, ám arcon csapta őt és Harryt a valóság.

A saját, folyamatosan romló hírnevük,  sorozatos kudarcaik és szűnni nem akaró konfliktusaik egyre csak nehezítik a dolgukat. Richard Eden szerint Meghan is belátta, hogy a helyzet tarthatatlan, és ha nem lépnek, akkor újabb munkáktól esnek el, emellett pedig veszélybe kerülhet Harry herceg készülő memoárja is.

Forrás: ANP via AFP/Sem Van Der Wal

Nagy baj lehet, ha már Meghan lovaspólókon tűnik fel és még a trófeát is hajlandó átadni. Nem is olyan régen még fennen hangoztatta, hogy nem látja értelmét az ilyen eseményeknek és folyton szidta Harryt, hogy részt vesz ilyen sporteseményeken. Meghan ugyanis csak az olyan eseményeket támogatta, ahol dollármilliókat lehetett gyűjteni jótékonysági célra

– idézi Edent a Bors, aki szerint mindez azt mutatja, hogy valami nincs rendben. Meghan és Harry számításai nem jöttek be, hiszen az Egyesült Államokban közel sem olyan népszerűek, mint egykor voltak az Egyesült Királyságban.

Egy másik szakértő szerint azonban mindez spekuláció, és az, hogy késik Harry memoárja, lehet egyszerű reklámfogás is. Az utóbbi időben napról napra jelennek meg a Meghan Markle rossz hírét keltő újságcikkek a brit sajtóban, amelyek a hercegi pár ellen irányuló lejáratókampány részei lehetnek.