Még nem költöznek össze, de gyerekeinek már bemutatta új szerelmét Csuti

Forrás: Csuti/Instagram -
gyerekek család utazás szerelem Szabó András Csuti Csuti kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó András Csuti megtalálta a boldogságot új szerelme, Regina oldalán. 

„Friss kapcsolat a miénk, most ismerkedünk, aminek az is része, hogy amint lehetőségünk nyílik, időnként elszökünk pár napra kettesben. Áprilisban Madridban voltunk, és nemrég jöttünk haza Olaszországból, ahol Regina szülinapját ünnepeltük meg. Kis túlzással, de az elmúlt pár hét alatt többet utaztam, mint az elmúlt években. Ebben persze az is közrejátszik, hogy a gyerekeim túl kicsik voltak ahhoz, hogy a nyakunkba vegyük a világot, meg hát a pandémia is keresztbe tett" - mesélte Csuti egy interjúban, hozzátéve, hogy bár még nem költöznek össze Reginával, gyakran alszik szerelménél, mert szükségük van az együtt töltött időre, már csak ezért is tartja jónak a közös utazásokat.

Csuti és Regina Forrás: Csuti/Instagram

Az üzletember már bemutatta a párját a gyerekeinek és az édesanyjának is, ebből is látszik, hogy mennyire komoly kettejük kapcsolata.

"Ott van velem a baráti programokon is. Mindenkivel megtalálja a közös hangot, ez nekem fontos. És mivel hozzám hasonlóan ő is imádja a munkáját, ebben is passzolunk. Egy multinál középvezető, itthon van egy nagyobb csapata, Skóciában meg egy kisebb, az utóbbi miatt gyakran utazik, megbeszéltük, hogy legközelebb elkísérem" - mondta el az üzletember, aki úgy gondolja, a vállalkozásai tartanak már ott, hogy ne kelljen folyton az irodájában ünie, a munkatársai is önállóan dolgoznak, és ő maga is, ha kell, a világ bármely pontjáról tud dolgozni pár órát, amit Regina is megért.

"De apaként szeretném hangsúlyozni, hogy nekem továbbra is a gyerekeim az elsők. Csak akkor utazom el, amikor az édesanyjukkal vannak, és azonnal jönnék haza, ha szükség lenne rám. Hál' isten, Edinával minden gond nélkül meg tudjuk beszélni a Ninával és Medivel kapcsolatos dolgokat" - mondta el a Story magazinnak adott interjújában Szabó András Csuti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.