Először edzett együtt a Liverpool csapata, mióta múlt hét csütörtökön elveszítették barátjukat és játékostársukat Diogo Jota-t. A tehetséges csatár az öccsével André Silvával autózott észak-Spanyolországban, amikor halálos autóbalesetet szenvedtek az éjszakai órákban. A tragédia lesújtotta a Liverpool csapatát, amelynek több tagja is például Virgil van Dijk is részt vett a sztárjátékos temetésén szombaton. Azok a focisták pedig - mint Szoboszlai Dominik is - akik nem tudtak személyesen részt venni a gyászszertartáson, az Instagram-oldalukon nyilvánítottak részvétet.
A DailyStar Dr. Daniel Glazer klinikai pszichológussal járt utána annak, hogy milyen lelki hatást gyakorolhat a váratlan gyász a bajnoki címre hajtó Liverpool csapattagjaira. Néhány hét múlva ugyanis kezdetét veszi a Premier League következő szezonja, de a veszteség feldolgozását nem lehet időhöz kötni.
A csapaton belül az azonnali válaszreakció az akut gyász. Az elit sportolók feszes tempójú életet élnek, amelyben megszakíthatja a kontrollt egy hirtelen veszteség. Ez alvászavarokat, étvágytalanságot, és rémálmokat okozhat. Az itt maradó és gyászoló csapattársakban egyfajta bűntudat alakulhat ki, amiért nem tudták meg akadályozni a tragédiát. Ez különösen érzékenyen érintheti azokat, akik közvetlenül a baleset előtt beszéltek Jota-val. Elkezdődik a bűnbak keresés és a magyarázatok hajszolása. A gyász pedig energiát emészt fel, ami miatt a koncentráció és az az edzéseken tapasztalható erőszint csökken az első hetekben - árulta el a pszichológus.
Dr. Daniel Glazer azonban rámutatott arra is, hogy a közös veszteség összekovácsolja a csapatot, és érzelmileg sokkal közelebb hozza egymáshoz a játékosokat. Sok játékos a következő szezonját, és a góljait Diogo Jota özvegyének Rute Cardoso-nak ajánlotta, a közös cél pedig még többre fogja sarkalni a Liverpool csapatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.