Férjhez ment Kirsten Dunst: a Fargo hozta össze szerelmével

Forrás: Getty Images/2022 Getty Images/David Livingston -
házasság párkapcsolat Kirsten Dunst Jesse Plemons Jamaica
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kirsten Dunst és Jesse Plemons még a Fargo című sorozat forgatása alatt ismerkedtek meg egymással 2015-ben. A sorozatban házaspárt alakítottak, most pedig a való életben is összekötötték az életüket. 

A két színész 2016-ban jött össze, majd 2017-ben megtörtént az eljegyzés is, két fiuk született. A Sky News most arról ír a színésznő sajtócsapatának közleménye alapján, hogy Dunst és Plemons hivatalosan is összekötötték az életüket.

Kirsten Dunst Forrás: Getty Images/2022 Getty Images/David Livingston

Úgy tudni, a nagy pillanat Jamaicán történt egy luxusüdülőhelyen, azonban ennél több egyelőre nem derült ki.

A gyönyörű színésznő áprilisban ünnepelte 40. születésnapját, ennek alkalmából pedig összegyűjtöttünk róla néhány kevésbé köztudott érdekességet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.