Curtis exe és mostani párja is megjelent a rapper koncertjén

Krisztike párkapcsolat Barnai Judit rapper Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt hónapokban kiemelt figyelem övezte Curtist, ugyanis hosszú évek után szakított zenésztársával, Majkával. A két rapper ezentúl külön folytatja a munkát, a válás valódi okát azonban talán sosem fogjuk megtudni, mivel mindkét férfi máshogy látja a történteket.

Curtis azonban nem csak a Majkával való közös munkássága miatt állt a reflektorfényben. Sokan úgy vélték, a rapper azért kerülhetett ismét gondba, és nyúlhatott esetleg a droghoz, mert szakított kedvesével, Barnai Judittal. A szakításról szóló pletykákat aztán hamar megcáfolták, de a közönségnek ez sem volt elég bizonyíték, hogy elhiggyék, minden rendben van a rapper magánéletében.

Curtis ezért nemrég a nyilvánosság elé állt, és elmondta, együtt vannak Judittal, csak hátrébb léptek a közösség médiától, és nem posztolnak minden mozdulatukról. Sőt, a rappernek nemcsak mostani kapcsolata alakul jól, hanem egykori párjával, gyermeke anyjával, Krisztikével is jó viszonyban maradtak. Erről tanúskodik, hogy a két nő együtt kísérte el Curtist a legutóbbi fellépésre.

Curtis és Barnai Judit https://www.instagram.com/curtis4ker/

– mesélte a Borsnak Curtis, aki látja, hogy az emberek is meglepődnek azon, hogy a két, számára fontos nő ilyen jó kapcsolatban van egymással.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.