200 kilós színészt szeret a gyönyörű influenszer, halálra savazzák őket a TikTokon

párkapcsolat Tiktok szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába a dúló szerelem, Sienna (28) és párja, George Keywood (28) színész a legrosszindulatúbb kommenteket kapja az egyik legnépszerűbb videómegosztón, ahol napi szinten számolnak be közös életükről.

A fiatal nő a People Just Do Nothing című sorozatban szúrta ki George-ot és első látásra szimpatizálni kezdett vele. Megkereste az Instagramon, majd személyesen is találkoztak – ekkor 2019-et írtunk. A színész és a személyi edzőként dolgozó hölgy az ismerkedés során fülig egymásba szerettek, idén májusban pedig össze is házasodtak. Ez azonban valószínűleg csak formaság volt, ugyanis a párnak már van egy bölcsődés korú kisfia is, akinek távollétében a szülők érdekes videós tartalmakkal szórakoztatják követőiket – írja a Promotions.

@siennakeera Replying to @Jeff Young1429 ♬ original sound - SiennaKeera

A trollok persze állandóan ugratják őket, sőt, volt, aki halálos fenyegetéseket is küldött nekik, de Siennáról és George-ról leperegnek a kritikák. Azt mondják, ők őszinte szerelemben élnek, és nem tehetnek arról, hogy sokan nem tudják elképzelni, hogy egy olyan külsővel rendelkező nő, mint Sienna miként képes vonzódni egy 200 kilós férfihoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.