Erdélyi Mónika külföldre költözne lányával, Mollival

Forrás: Vadnai Szabolcs/Vadnai Szabolcs -
külföld Erdélyi Mónika család kétlaki költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Erdélyi Mónikát már évek óta nem láthattuk műsorvezetőként, azonban ez nem jelenti azt, hogy végleg elbúcsúzott volna a médiától. Ha olyan felkérést kap, mindig szívesen visszatér a képernyőre.

A Mónika-show egykori háziasszonyának a tévé nélkül is mozgalmas az élete, és nem is bánja, hogy már nem a kamera előtt telnek a mindennapjai. Szereplőként örömmel visszatér egy-egy műsorba, de mostanában inkább azon gondolkodik, hogy lányával elhagyják az országot, és kétlaki életet folytatnak.

" Alapvetően szeretek tévézni, és ha jön egy izgalmas felkérés, akár szereplőként, akár műsorvezetőként, azt szívesen elvállalom, mert nagyon szeretem csinálni. Görcsölni viszont nem szoktam azon, hogy mikor csörren már meg emiatt a telefonom. Ha van feladat, megyek, de ha nincs, akkor sem esem kétségbe, hiszen van biztos megélhetésem. Nekem a médián kívül mindig volt más is. Egyedülálló édesanyaként fontosnak tartottam, hogy több lábon álljak, hiszen a tévé bizonytalan pálya. Jó, ha az ember nem egy lapra tesz fel mindent. Évek óta pénzügyi területen dolgozom és ezt is nagyon élvezem. Magamnak oszthatom be az időmet, és bárhonnan végezhetem a munkát" - mondta az egykori műsorvezető a Blikknek. Hozzátette, a rugalma időbeosztás azért is fontos szempont, mert lányával imádnak világot látni.

Erdélyi Mónika és Molli Forrás: Vadnai Szabolcs/Vadnai Szabolcs

"Nagyon sokat utazunk, szinte minden fillérünket erre költjük, és imádjuk minden pillanatát. Soha nem akarnék teljesen elmenni Magyarországról, mert sok szerettünk, barátunk van itt, akiket nem tudnék itthagyni, egyszerűen nem bírnám nélkülük. Én éltem már két évet Németországban, amikor a nagyobbik lányom még kicsi volt. Szuper hely volt, de a szeretteim hiányát akkor is nehezen bírtam. Kétlaki életre viszont nagyon vágynánk Mollival. Egyre többet beszélünk róla és tervezgetjük, igazából ebben a pillanatban is meg tudnánk oldani. Meg is fogjuk valósítani valamikor. A lányom Amerikába költözne a legszívesebben, én viszont nem mennék olyan messzire, maradnék azért Európán belül. Spanyolországgal és Olaszországgal például nagyon kacérkodom, de márciusban Stockholmban voltunk és az is nagyon megfogott."

Jelenleg a költözés egyetlen akadálya, hogy Molli még középiskolába jár, de Mónikának már arra is van ötlete, hogyan lehetne ezt megoldani. Még az is lehet, hogy Molli magántanuló lesz, mivel akkor már semmi sem állhatna az utazás útjába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.