"Nem azzal foglalkozom, hogy leigyam magam a sárga földig" - Vastag Csaba életét menyasszonya változtatta meg

Vastag Csaba barátnő bulizás életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vastag Csaba élete 180 fokos fordulatot vett, mióta megismerte menyasszonyát. Már nem a bulizásról szól az élete.

Leszámolt bulizó életmódjával Vastag Csaba, ezt barátnőjének köszönheti. Mióta találkozott Evelinnel, sokkal fittebb életmódot él, aminek meg is lett az eredménye: átvehette a a Just Clear Awards az év legfittebb férfi előadójának járó elismerését.

"Valójában a tudatos életmódváltásról a megismerkedésünk óta beszélhetünk. De ez sem leginkább a fittségről szól, inkább a fittség elrontására szolgáló dolgok és tevékenységek elhagyásáról, ha diplomatikusan akarok fogalmazni" - mondta Csaba, aki a fellépések után ma már inkább menyasszonyához siet, hogy együtt pihenjenek.

Vastag Csaba változtatott életmódján Forrás: Vastag Csaba

"Lényegében nem járunk el bulizni. A magam részéről szerintem meg is elégeltem a szórakozást. Most nem azzal foglalkozom, hogy leigyam magam a sárga földig. Inkább egymásnak és a családunknak szenteljük az időnket. Volt olyan korszaka az életemnek, amit nagyon nem lehetett higgadtnak nevezni. Mondjuk úgy, hogy annyit szórakoztam, amennyi száz másik embernek is elég lett volna. Evelin mellett lenyugodtam. Ő az, aki az energiáimat más irányba fordította és áthelyezte bennem a prioritásokat" - árulta el a Borsnak Csaba, aki már szeretne békés, boldog családot alapítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.