Az ember azt gondolná, mire felnő, nemcsak testileg, de érzelmileg is lesz annyira fejlett, hogy kész legyen egy boldog, tartós kapcsolat kialaítására. Szerencsés esetben így is van, ám rengeteg olyan ember lépi át a felnőttkor kapuját, aki érzelmileg megmaradt gyerekszinten. Hogy ennek mi az oka, arról számos könyv, cikk, műsor született már, itt és most nem is taglaljuk, azt viszont igen, hogy honnan ismered fel, ha érzelmileg éretlen emberrel van dolgod. 

Minden családban akad olyan ember, akiről a környezete azt mondja, micsoda elbűvölő személyiség, milyen humoros, intelligens, előzékeny, odaadó , miközben a szeretteinek teljesen más, ellentétes tapasztalatai vannak vele kapcsolatban. Próbálnak zöld ágra vergődni vele, hiszik, hogy meg tudják változtatni, belátja majd, hogy nincs igaza, hogy nem ő az alfa és az ómega; de úgy tűnik, szélmalomharcot vívnak vele, miközben mások nem is értik, mi a baj azzal az áldott jó emberrel. A szűkebb környezet és a tágabb ismeretségi kör is ugyanazt gondolja az "ellentétes táborról": nem ugyanazt az adást nézi.

És ez a lényeg: sokszor olyan, mintha nem is ugyanarról a személyről beszélnének "ők" és "mi". De vegyük át kicsit részletesebben is: honnan ismerjük fel, ha érzelmileg éretlen emberrel állunk szemben.

Érzelmek irányította viselkedés és helyzetértékelés

Aki látott már gyereket közelről, tudja, hogy tetteiben az motiválja, mi okoz neki jó érzést, örömet, a következményeket ritkán veszi számításba, mielőtt cselekszik. Aztán, ahogy telnek az évek, rájön, hogy a kellemes és a hasznos, a pillanatnyi örömet adó és a helyes út nem mindig találkozik. Az érzelmileg éretlen felnőtt is pont ilyen: az érzelmei hajtják, előbb lép a tettek mezejére, mint gondolkodna, a pillanat hevében fejjel megy akár a falnak is.

Képtelen objektíven megítélni egy szituációt, helyzetértékelésére is jellemző, hogy abból indul ki, benne milyen érzéseket okoz, ami éppen történik. Nehezen vagy egyáltalán nem lehet rávenni arra, hogy higgadtan vizsgálja meg a kialakult helyzetet: kizárólag szubjektíven képes "ítéletet hozni".

Forrás: Shutterstock

"Megtehetek bármit, hiszen olyannak szeretnek, amilyen vagyok!"

Az ember a szeretteinek sok mindent megbocsát, pláne, ha gyerekről van szó. Hiszen egy gyerek még nincs olyan érzelmi fejlettségi szinten, hogy átérezze, ha tetteivel, szavaival fájdalmat okoz. Azonban, ha az a bizonyos családtag felnőtt? Akkor azért már kevésbé elnéző az ember.

Az érzelmileg éretlen személy is tudja ezt, de elvárja, hogy családja elviselje empátiamentes magatartását. Megbánást nem mutat, nem érez sem bűntudatot, sem lelkiismeret-furdalást azokkal szemben, akiket megbánt. Kerüli azokat a helyzeteket, melyekben szembesülhetne önmagával, a tetteivel okozott érzelmi károkkal, hiszen az utolsó, amit szeretne: rájönni, hogy talán mégsem olyan jó ember, mint amilyennek magát hinni szeretné.

Merev gondolkodás, nulla nyitottság, alacsony stressztűrés

Megvannak a maga elképzelései a világról, és azokhoz ragaszkodik is. Véleményét nem feltétlenül információkra építi, és ha valamiről eldöntötte, hogy az úgy van, meggyőzhetetlen, hogy lehet másképp is. Meggyőződése, hogy az ő gondolkodása az etalon, mindenki, aki másképp gondolkodik, az nemes egyszerűséggel hülye. 

Stresszhelyzetek kezelésére szinte képtelen, kétségbeesik, tagad, torzít, időnként olyan, mintha egy alternatív valóságban lenne. Túlreagál viszonylag könnyen megoldható helyzeteket is, zaklatottá válik, magától megnyugodni nem képes, szüksége van valakire, aki megnyugtatja. Ám ez is csak akkor lehetséges, ha az a valaki úgy viselkedik, azt teszi, amit elvár tőle. Más módszerrel próbálkozni szinte hasztalan. Az érzelmileg éretlen emberek között akad nem egy, aki a stressz első jelére nyugtató után nyúl.

A téma: a saját érzései, megélései

Ha adódik egy vitás helyzet, veszekedés, konfliktus, csak magáról képes beszélni: ő mit él át, hogy éli meg, milyen érzéseket vált ki belőle, neki milyen rossz. Egy percig nem foglalkozik vele, hogy nem egyedül őt érinti a probléma, nem érdekli, hogy a többiek mit éreznek, rájuk hogyan hat a kialakult helyzet. 

Ha nincs probléma, majd ő csinál, hiszen kinek van ahhoz türelme, hogy naphosszat azt hallgassa, hogy miatta épp mit érez érzelmileg éretlen párja, anyja, bárkije. Márpedig neki nincs szüksége "témára"  ahhoz, hogy elmondja, mi fáj éppen, vagy hogy a másik hogyan lehetne más, jobb, olyan, aki mellett ő boldog lehetne. Szóval, ha nincs konfliktus, ő bármikor kreál. 

Forrás: Shutterstock

Ám mindaz, amit eddig felsoroltunk, csak otthon, a négy fal között igaz. Az idegenek nem ezt kapják belőle. Pontosan tudja, hogy a távolabbi ismerősök nem lesznek olyan toleránsak vele szemben, mint rokonai, és ez akár hátrányosan is érintheti, ezért velük szemben "viselkedik".

Szűk környezet vs. idegenek véleménye

A tágabb környezetét elbűvöli, ő a segítőkész kolléga, a megértő ismerős, a társaság humoros középpontja, miközben egy hozzá közelálló személy azt árezheti, hogy rosszul bánik vele, mások ennek az ellenkezőjét élhetik meg. 

Emiatt a két tábor véleménye teljesen ellentétes is lehet. A legközelebb állók magukat okolhatják, mondván, nyilván ők tesznek valami olyat, amiért nem érdemelnek tisztességes bánásmódot. De érezhetik azt is, hogy csak ők ismerik igazán érzelmileg éretlen szerettüket, a többieknek fogalmuk sincs arról, milyen ember is valójában. 

A másik oldal eközben el van ájulva, micsoda segítőkész, központi figurával van dolga. Ritka kincs az ilyen ember, igazi példakép, a családja igazán hálás lehet érte, és büszke lehet arra az áldott jó emberre.

Ha a családtagok azzal állnak elő, hogy azért nem egészen úgy mennek a dolgok otthon, ahogy azt a külső szemlélők gondolják, gyakran süket fülekre találnak, talán még sajnálják is azt a szegény embert, aki mindent megtesz, de a családja semmire nem becsüli. Számukra elképzelhetetlen, hogy a két kép, amit a szoros és a laza kapcsolataiban mutat az illető, szöges ellentétei lehetnek egymásnak. 

Létezik egyáltalán érzelmi érettség?

Az érzelmileg érett ember nem mindig tűnik az éretlen szöges ellentétének, hiszen senki nem tökéletes. Mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor az egója kerekedik fölül, a saját érdeke helyeződik előtérbe, és mindannyian képesek vagyunk megsérteni, megbántani másokat. A különbség az, hogy míg az érett felnőtt emberben tudatosul, ha ártott a másiknak, felelősséget vállal a tetteiért, bocsánatot kér és megpróbál javítani a keletkezett kellemetlen helyzeten, addig az éretlen emberben erre nem merül fel igény. A hiányos önreflexió miatt el sem jut odáig, hogy felismerje: ő rontott el valamit, nemhogy átérezné a másik fájdalmát. A hiba sosem az ő készülékében van.