Schobert Norbi fia reagált a vádakra, miszerint csalással nyerte meg a Farm VIP idei évadát

Forrás: TV2 -
Völgyi Zsuzsi reakció ifj. Schobert Norbert vádak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ifj. Schobert Norbi elmondta, mi történt pontosan a Farm VIP fináléjában.

Schobert Norbi idősebbik fia szinte lehetetlen helyzetből indulva nyerte meg a Farm VIP idei évadát Smaltig Dalmával szemben. Mivel a helyzet megoldhatatlannak tűnt, elindultak az összeesküvés-elméletek, hogy Norbika több ponton is csalt, és ezért tudta megnyerni a játékot.

"Amíg tartott a Farm VIP, folyamatosan áradtak felém a pozitív vélemények. Hogy őszinte legyek, nagyon meg is lepett az a sok szeretet, amit kaptam a nézőktől, mert nem erre számítottam. A döntő után viszont kicsit megfordult ez a dolog, én pedig csak kapkodtam a fejem. Persze a finálé adás után is rengeteg gratuláló üzenet és komment jött minden létező fórumon, de láttam, hogy kezdenek erősödni a negatív hangok is. Ezek többnyire arról szóltak, hogy csaltam a döntőben, ez őszintén meglepett és persze nem is esett jól, hiszen meg sem fordult a fejemben, hogy a játékok során bárhol mismásoljak, vagy tisztességtelen előnyhöz jussak. Persze az sem fordult meg a fejemben, hogy lesznek emberek, akik csalást látnak a játékomban" - mesélte a Borsnak Norbika.

ifj. Schobert Norbi, Farm VIP Forrás: TV2

Bevallotta, eleinte zavarta a sok negatív komment, de hamar megtanulta kezelni ezeket, így ma már nem érintik meg a gonoszkodó reagálások. Rájött arra, hogy hiába teljesít jól, hiába tesz meg akármit, akkor is lesznek olyan emberek, akiknek a szemében célponttá válik. Emellett tudja, hogy tiszta játékot játszott végig, és nincs miért magyarázkodnia, bár azért elmondta, mi történt valójában a finálé alatt.

"Valóban megnéztem, hogy Dalma hogyan rakta ki a puzzle-t, de ez egyáltalán nem volt szabályellenes, hiszen a korábbi játékokban is volt mód arra, hogy megnézzük, hogy az előttünk végző játékos milyen megoldást választott, akár egy kirakós esetében. Járhattam volna úgy is, hogy Dalma összekeveri az elemeket, miután végzett, mert a szabály ezt is lehetővé teszi, de ő nem tette, így láttam a végeredményt. Persze még így is kinéztem az operatőrre, hogy megerősítést kapjak, valóban szabályosan járok el... Egyébként az a pillantás nem segített sokat. Csak azután ment jól a kirakós, hogy rájöttem, hogy a széleit kell először kirakni. Ez viszont nem abból derült ki számomra, hogy átnéztem Dalma művére" - tisztázta az "első vádpontot".

"Kézzel tekertem a kapunyitó szerkezetet, de ennek az okát nagyon tisztán lehetett látni az adásban. A kar kiszakadt a helyéről és nem is lehetett visszatenni. Ennek ellenére hosszú időn át próbáltam visszaszúrni a szöget, de nem ment. Végül teljesen levált róla, miközben láttam, hogy Dalma érkezik. Feltettem magamnak a kérdést, hogy elcsúszhatok-e ezen, hogy abbahagyjam-e, de nyilván nem akartam. Ki is szóltam a stábnak, hogy tekerhetem-e kézzel, és egyértelmű igen volt a válsz. Egyébként kézzel sokkal nehezebb volt tekerni, mint a karral, vagyis semmilyen előnyhöz nem jutottam" - magyarázta Schobert Norbika.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.