gazdasági válság elbocsátás Amazon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó amerikai cég a jelenlegi gazdasági helyzetre hivatkozva szüntetett meg majdnem 20 ezer munkahelyet, ezzel megvalósítva a vállalat történetének legnagyobb létszámleépítését.

Az e-kereskedelmi óriás illetékesei az indoklásban azt is megjegyezték, hogy „az elmúlt években túl gyorsan vettek fel munkatársakat", így kénytelenek voltak karcsúsítani a cégen a bizonytalan gazdasági helyzet miatt.

Forrás: shutterstock.com

A vezérigazgató, Andy Jassy a dolgozóknak küldött üzenetben azt írta:

Az elbocsátások a hírek szerint főleg az online kereskedelmi és a HR-részleget érintik. Az Amazon a nagyjából 300 ezer irodai dolgozójának 6 százalékától válik meg, de a cég a raktári munkásokkal együtt világszerte még így is több mint 1,5 millió alkalmazottat foglalkoztat. A vállalat egyébként végkielégítést, átmeneti egészségbiztosítási juttatásokat és álláskeresési támogatást is kínál a most elbocsátottaknak – írja a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.