Vízilovak, nagymacskák, az angol királynő teáskészlete - erre költötték vagyonukat a leghíresebb drogbárók

Forrás: AFP -
vásárlás luxus Pablo Escobar drogbáró magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A teljhatalmú kábítószercsászároknak nem számít a pénz, alighanem bármit (is) megvehetnek maguknak és kegyeltjeiknek. Lássuk, milyen furcsaságokra szórták el vagyonukat a legismertebb drogkereskedők pályafutásuk csúcsán!

Pablo Escobar a vízilovakkal volt

Escobar egzotikus állatokkal tette teljessé virágzó drogbirodalmát. Fényűző édenkertet alakított ki maga körül, melynek lakói között helyet kapott egy kisebb vízilócsorda is. Amikor Escobar 1993-ban életét vesztette egy fegyveres összecsapás során a vízilovakat leszámítva az egész állatpopulációt elkobozták és állatkertekbe szállították. Mint kiderült, Kolumbia éghajlata tökéletes a vízilovak számára, így a magukra hagyott négylábúak a mai napig szabadon élhetnek, illetve szaporodhatnak.

Vízilovak a Hacienda Napoles vidámparkban, amely egykor Pablo Escobar drogkirály magánállatkertje volt Forrás: AFP

Ismael Zambada García óvodába fektetett

A Kábítószerellenes Hivatal 1978 óta figyeli Zambadát, de még egyszer sem sikerült letartóztatniuk őt. A drogbáró eddig oly módon biztosította érinthetetlenségét, hogy befolyásos politikusokat és rendőröket fizetett le, illetve ügyesen fektette be a pénzét olyan vállalkozásokba, melyekre ép ésszel senki sem gyanakodna. Van tejüzeme, vízi parkja, sőt, óvodája is – vajon a mit sem sejtő anyák mit szólnának, ha kiderülne, hogy egy elvetemült kábítószerkirály intézményébe járnak a porontyaik?

Ismael Zambada Garcíat még egyszer sem sikerült letartóztatniuk Forrás: AFP/Ho

Drogkereskedők nagymacskái

A drogbárók imádnak vadállatokat, kiváltképp veszélyes ragadozókat tartani, melyek hatalmukat hivatottak szimbolizálni. Legnépszerűbb házikedvenceik közé tartoznak a párducok, a tigrisek és az oroszlánok, akiket úgy babusgatnak, mintha édes kiscicák lennének. Mexikóban működik egy rezervátum, ahol kizárólag bűnözőktől elkobzott jószágok élnek. A hatóságok már annyi négylábút szállítottak ide, hogy a hely hivatalosan is a világ legnagyobb nagymacskaotthonává avanzsálódott.

Bengáli tigris, a kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Griselda Blanco, a stílus- és drogkirálynő

A 2012-ben kiiktatott Blanco egyike volt Miami vezető kokainkereskedőinek a '70-es évek végén. A Fekete Özvegy néven is ismert asszony kezéhez több mint 200 ember vére tapadt, trónfosztását megelőzően pedig hatalmas összegeket költött legendás nők értéktárgyaira. A The New York Post szerint a néhai bűnöző kollekciójának legértékesebb darabjai között olyan luxuscikkek szerepeltek, mint Eva Perón argentin first lady gyöngyfülbevalói és II. Erzsébet királynő egyik teáskészlete.

Griselda Blanco kolumbiai kokainbárónő Forrás: ZUMA Press/(C) HU, RO, BG, UA, SCG/ Northfoto/Magnolia Pictures

El Chapo, az éttermek Robin Hoodja

Míg Joaquín Guzmán Loera, ismertebb nevén El Chapo kiélvezhette hatalmát, szívesen fedezett fel különleges éttermeket. Amint fegyveres őreivel belépett egy vendéglátóhelyre, udvariasan elkérte az összes vendég mobiltelefonját, illetve közölte velük, hogy amíg ő ott tartózkodik, nem léphetnek ki a helyiségből. Miután befejezte az étkezést, kifizette mindenki számláját, visszaszolgáltatta a telefonokat és távozott.

Guzmánt 2017 januárjában adták át az Amerikai Egyesült Államoknak Forrás: AFP/Ho

Nyitókép: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.