Hoppá! Összejött a Való Világ két korábbi szereplője?

valóvilág VV Piros párkapcsolat VV Robi szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Robi és VV Piros a kamerák előtt beszélt arról, hogy mi van köztük, mivel az utóbbi időbe többen is úgy gondolják, összejöttek.

Pár hete röppent fel a pletyka, miszerint VV Piros a villából való kiesése után a valóságshow 10. évadásnak második helyezettjével, VV Robival melegedett össze. Ezt bizonyítja egy fotó is, amelyen egy ágyban bújnak össze.

"Tegnap este Piros itt aludt nálam, de mivel csak most jött ki a villából, ennyi idő alatt olyan szálak nem tudnak kialakulni. Szimpatikusak vagyunk egymásnak, és gyorsan megtaláltuk a közös hangot maradjunk annyiban" – mondta akkor Robi a már lekerült Instagram-történetről.

A páros most az RTL Reggeliben jelent meg együtt, ám konkrét választ nem adtak arra, mi van köztük.

"Nálam a barátaim általában a kanapén alszanak, de ez a fotó nem a kanapén készült, hanem a hálómban. Innentől kezdve azt szoktuk mondani, hogy az emberek fantáziájára bízzuk, hogy mi is van köztünk" – fogalmazott Robi,

VV Piros korábban VV Barnával volt se vele se nélküle kapcsolatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.