Bocsánatot kért a Deák téri késelő családja az áldozat hozzátartozóitól

gyilkosság Deák téri késelés bocsánatkérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Február 18-án, szombaton a 18 éves Martin az egyik unokatestvérével és két barátjával Budapest belvárosába indult szórakozni. Körülbelül éjjel kettő óra környékén találkoztak a Deák téren egy másik csoporttal. 

Az ismerkedés jó hangulatban indult, ám a társaság hölgytagjai miatt vita robbant ki a fiúk között. A nézeteltérésből verekedés alakult ki, mely során Zsolt, a másik banda vezéralakja halántékon szúrta Martint. A fiatalember napokkal később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Forrás: Shutterstock

Zsolt családja nemrég a jogi képviselőjükön keresztül üzent a gyászolóknak. Andorfer Miklós ügyvéd egy közleményt juttatott el a média képviselőihez, melyben többek között arról ír, hogy nincs ok annak feltételezésére, hogy a gyilkosságban szerepet játszott Martin etnikai hovatartozása. Ezt azért tartotta fontosnak megjegyezni, mert a közösségi médiát elárasztották az ezzel kapcsolatos bejegyzések.

„A gyanúsított családja is megdöbbenve áll a történtek előtt. Számukra is mélységes tragédia, ami történt. Keresik a választ, a magyarázatot arra, hogyan alakulhatott ki néhány perc alatt olyan szituáció a fiatalok között, aminek a végső eredménye érthetetlen, értelmetlen, és visszafordíthatatlan veszteség, Martin halála lett" – áll többek között az írásban, amiben a gyanúsított családja egyben az együttérzését is kifejezi a gyászolók felé.

A Bors felhívta telefonon Kittit, az elhunyt Martin édesanyját is, aki, miután meghallgatta a közleményt, így reagált:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.