Új szerelméről vallott Csuti: "Vele minden jó... úgy érzem, megerősödött a kapcsolatunk"

párkapcsolat szerelem Szabó András Csuti Csuti
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miután véget ért Kulcsár Edinával közös házassága, Szabó András, vagy ahogy sokan ismerik, Csuti két szakításon is túljutott, mire megtalálta új párját, akivel úgy tűnik, boldogabb, mint valaha.

Az üzletember és influenszer már hónapok óta egy párt alkot szerelmével, Biankával, akivel nemrég két hetet töltöttek a Dominikai Köztársaságban. Az álomnyaralást egy romantikus, római úttal zárták, az első, nagy közös kaland pedig igazán összekovácsolta őket.

– mesélte Csuti a Blikknek.

"Biankával nem is egy, hanem két szintet lépett a kapcsolatunk. Vele minden jó: a nyaraláson rengeteg programon részt vettünk, de amikor nyugalmasabb napokat töltöttünk együtt, akkor sem unatkoztunk egy percig sem. Úgy érzem, megerősödött a kapcsolatunk, aminek nagyon örülök."

A szintlépésről és a kapcsolatuk komolyságáról árulkodik, hogy Csuti már be is mutatta "otthon", az édesanyjának szíve új választottját, és ő is megismerkedett már a lány családjával.

– válaszolta Csuti arra a kérdésre, hogy gyermekei mikor találkoznak majd új szerelmével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.