Freddie új szerepben - az énekes saját üzletet nyit

kávézó Freddie Fehérvári Gábor Alfréd Dunakanyar fagylaltozó énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Freddie-t eddig énekesként ismertük, ám neki a zenén túl is vannak álmai, melyeket úgy tűnik, meg is valósít. 

Instagram oldalán, 33. születésnapja apropóján osztotta meg rajongóival örömét: teljesülni látszik egy újabb álma, amivel úgy érzi, értéket teremthet, s melyre a gyermekei is büszkék lehetnek.

Ez az álom távol áll a zenétől, egy egészen másfajta karriert jelenthet az énekes számára, aki nem jelenlegi hivatása helyett, hanem amellett valósítja meg vágyát, és vendéglátós lesz. Azaz fagylaltozót és kávézót nyit a Dunakanyarban. Ennél pontosabban egyelőre még követői érdeklődésére sem árulja el a helyszínt, de ígérete szerint folyamatosan informálja majd őket az üzlet alakulásáról.


"Tavaly megálmodtam valamit, ami tényleg csak álomnak tűnt, de elképesztő sebességgel valósággá vált egy döntésnek, és sok segítségnek köszönhetően. Hamarosan egy kézműves fagylaltozót és specialty kávézót nyitok a Dunakanyarban. Egészen hihetetlen érzés leírni is, de olyan izgatottan várom, mint a lemezbemutató koncertünket.

Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó" - írja a posztban, és azt is elmagyarázza, miért választotta ezt a nevet az üzletnek: "A Nagymamám leánykori nevét viseli, hogy a sok-sok teendő, kötelezettségek mellett ne telhessen el úgy nap, hogy ne gondoljak Rá."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.